Ellopta a KDNP Facebook oldalát a Merj Magyarország Párt?

Ellopta a KDNP Facebook oldalát a Merj Magyarország Párt?

Nem sokkal a KDNP-ből való kilépése után Gaal Gergely bejelentette a Merj Magyarország Párt megalakulását. Úgy tűnik, hogy a pártnak létrejött a Veszprém vármegyei szervezete is. Érdekesség, hogy míg a pártot alig követik többen 100 főnél a Facebook, addig a vármegyei szervezetének már közel 3 ezer 500 követője van. Mi a turpisság? Az utóbbi oldal a KDNP Balatonfüredi alapszervezetének Facebook oldala, amit a Merj Magyarországba átpártolt adminok szemrebbenés nélkül átneveztek.

Gaal Gergely május 22-én lemondott a Kereszténydemokrata Néppárt Országos Elnökségében betöltött tisztségéről, majd jelezte, hogy új pártot alapít. Július 7-én be is jelentette, hogy megalakult a politikai formáció Merj Magyarország néven.

 

Július 8-án reggel publikálták a párt Facebook oldalát, melynek követőszáma egyelőre éppen meghaladja a száz főt. Majd este, 19 óra 52 perckor egy korábbi KDNP Balatonfüred Facebook oldalon is lecserélték a profilképet és pár percre rá a borítóképet, valamint átnevezésre került az oldal a Merj Magyarország Párt Veszprém Vármegyei Szervezete névre.

 

Ennek a Facebook oldalnak egy sértődött, korábbi KDNP tag az adminja, aki másodmagával csatlakozott is Gaalhoz. Az általa adminisztrált KDNP Balatonfüred közösségi oldalt még jóval előtte nem adta át a Kereszténydemokrata Néppártnak. Veszprém vármegyei információk szerint a KDNP egy korábbi vármegyei szervezőjéről van szó, aki már korábban elkezdett megtévesztő, sértő tartalmakat megosztani az akkor még KDNP Balatonfüred néven működő oldalon, ezzel próbálva lejáratni a pártot.

Az ilyen jellegű posztok azóta megjelentek Gaal Gergely és a Merj Magyarország Párt Facebook oldalán is. Vajon ugyanaz az admin ezeknél az oldalaknál is?

A Veszprém vármegyei KDNP szervezetekre rálátó források elmondták, hogy Balatonfüreden erős a KDNP jelenléte, a két sértődött, távozó tag nem befolyásolta a helyi alapszervezetet. A kormánypárt által irányított város képviselő-testületében három kereszténydemokrata képviselő is jelen van, így hatásosan tud a KDNP a Balaton partján is a családok pártján állni.

Gaal Gergely több helyen hangoztatta, hogy „nem azok az árulók, akik új pártot alapítottak, hanem azok, akik elárulták a magyar kereszténydemokráciát”. Szerinte a KDNP-ben visszaélnek azzal a „márkanévvel”, hogy kereszténydemokrácia, nem azt képviselik, amit a nevük alapján kellene, ezzel becsapják a saját tagságukat és a magyar választókat is.

Hírdetés

 

A tény ezzel szemben az, hogy egyelőre a Merj Magyarország Párt és vezetői csapják be az embereket, megvezetve őket átnevezett Facebook oldallal és az interjúkban elhangzott ferdítésekkel, félinformációkkal.

 

Íme a bizonyíték, egyelőre a facebook.com/kdnp.balatonfured (lásd az alábbi kép bal felső sarkában) cím alatt érhető el a Merj Magyarország Párt Veszprém vármegyei szervezetének oldala, ami, ahogy már írtunk róla a Kereszténydemokrata Néppárt balatonfüredi alapszervezetének volt a hivatalos oldala. Jelenleg a a balatonfüredi kereszténydemokraták valódi oldala a facebook.com/balatonfuredkdnp címen érhető el.

 

Most akkor ki csap be kit?

 

 

(Mellesleg az információk szerint Gaal Gergely előbb volt Fidesz tag, mint KDNP-s, így minimum fura, hogy pont ő nehezményezte a pártból való távozása előtt, hogy a KDNP önálló arculata nincs kidomborítva a nemzeti pártszövetségen belül.)


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »