Ellepték a ferihegyi repülőteret a mentők és a tűzoltók – galéria

Ellepték a ferihegyi repülőteret a mentők és a tűzoltók – galéria

Súlyos repülőgép-balesetet szimulálva, füsttel, tűzzel és egy használaton kívüli gyakorló repülőgéppel tartottak teljes kényszerhelyzeti gyakorlatot a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A november 12-én éjjel tartott gyakorlaton mintegy 250-en vettek részt, hogy felkészítsék a mentésben érintett szervezeteket egy esetleges katasztrófa felszámolására.

Egy nemzetközi repülőtér működése során elengedhetetlen rendszeresen tesztelni azoknak a készültségét, akik egy előre nem látható légi esemény esetén a kényszerhelyzet kezelésében részt vennének – írta közleményében a Budapest Airport.

A leszállást követően a futópályán ütközik egy repülőgép egy másik repülőgéppel, amelyik éppen keresztbe halad: a pályán az ütközésben az egyik gépnek a farokrésze sérül, a másik a futópályáról lesodródva és súlyosan összeroncsolódva áll meg. Utóbbinál tűz üt ki, sértetlen és sérült utasokat kell kimenekíteni, holttesteket kell kiemelni a repülőgépből – ez volt a szituáció, amelyet a repülőtér hivatalos kényszerhelyzeti gyakorlatán a mentésben résztvevő szervezetek egységeinek kezelnie kellett.

A gyakorlaton több mint 50 önkéntes és a mentésben közreműködő hatósági, repülőtéri és mentő szervezetek mintegy 200 munkatársa vett részt. A gyakorlat célja, hogy repülőgép-szerencsétlenség esetén minden érintett vállalat és szervezet rutinszerűen és összehangoltan működjön együtt, illetve hogy a mentés során javítsák a kommunikációt egymás között és a tömegtájékoztatásban egyaránt.

A Budapest Airport a nemzetközi előírásoknak megfelelően kétévente tart hasonló, teljes körű gyakorlatot több hónapon keresztül előkészített, tűpontos és életszerű koreográfia alapján. Az idei gyakorlat lebonyolításában a Budapest Airport kényszerhelyzeti egységei mellett az alábbi szervezetek vettek részt, amelyeknek a repülőtér üzemeltetője ezúton is köszöni a segítséget:

– Alkotmányvédelmi Hivatal

– AMS (a repülőtéri sürgősségi betegellátó)

– HungaroControl

Hírdetés

– Közlekedésbiztonsági Szervezet

– Légiközlekedési Hatóság

– Légirendészeti Parancsnokság

– Malév Ground Handling

– Nemzeti Adó- és Vámhivatal

– Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

– Országos Mentőszolgálat

– Repülőtéri Hivatásos Tűzoltóparancsnokság

– Repülőtéri Rendőr Igazgatóság

– Terrorelhárítási Központ

– Wizz Air


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »