Az ellenzéki Slovensko mozgalom újfent bírálta az SNS Btk. módosítására vonatkozó tervét. Visszautasítja a szélsőséges bűncselekmények elkövetéséért kiszabható büntetések csökkentését, mondván, hogy ez kikövezné az utat a szélsőségesek előtt. Erről Peter Pollák, a mozgalom elnökségi tagja beszélt pénteki sajtótájékoztatóján.
„A kormánykoalíció csökkenteni akarja a szélsőséges bűncselekmények elkövetéséért kiszabható büntetéseket, vagyis a szélsőséges nézetek terjesztőit erősítené. Ez példa nélküli precedens” – jelentette ki Pollák. „Kiköveznék az utat a szélsőségesek előtt. Ha kinyitjuk előttük az ajtót, az rengeteg embert fog negatívan érinteni az országban, függetlenül attól, hogy romák, zsidók vagy szlovákok” – mondta.
Állítása szerint jelentősen megugrana a fizikai és a verbális támadások száma. „A szélsőségesség nem vélemény, hanem bűncselekmény. Teljesen abszurd, hogy a kormány bagatellizálja” – tette hozzá. Szerinte a módosítással néhány, a kormánykoalícióhoz közeli személynek akarnak segíteni.
Ifjabb Peter Pollák (Slovensko – Za ľudí) szintén bírálta a tervezetet, attól tart, hogy a többi kormánypárt is támogatni fogja a parlamentben. „Nyilvánvalóan egyeztetniük kellett erről a javaslatról a kormánykoalícióban. A Hlas most eljátssza, hogy nem fogja megszavazni, de az a kérdés, hogyan viselkedik majd, amikor a parlament elé kerül a javaslat” – mondta.
Az SNS csökkenteni akarja a szélsőséges bűncselekmények elkövetéséért kiszabható büntetéseket. Indoklása szerint racionálisabban és differenciáltabban kell meghúzni a büntetési tételek határait.
Emellett kivenné a Btk. módosításából a szélsőséges propagandaanyagok és egyéb tárgyak gyártására, terjesztésére és birtoklására vonatkozó tételt. Az SNS állítása szerint ugyanis az problémát okoz a gyakorlatban, és eltörlésével csökkenne a büntetőjogi megítélés függése a törvényszéki szakértők véleményétől a tételesen nem meghatározott kérdésekben. A párt további érve, hogy a védett érdekek büntetőjogi védelme megmarad.
A Hlas-SD kijelentette, nem ért egyet a büntetési tételek felső határának csökkentésével, és nem fogja támogatni a módosítást, mert ellentétes az ország alapvető értékeivel.
TASR/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


