Ellenzéki szétesés

Valóságos roncsderbit tartottak az ellenzéki pártok, az összefogás számos kerületben atomjaira hullott. Karácsony Gergely közös főpolgármester-jelölt még Zuglóban sem képes egységet teremteni. Egymást falták fel a baloldali pártok a hét végén, a józsefvárosi szocialistáknak elegük lett a marakodásból, Gödön pedig el sem ment az MSZP az összefogás bejelentésére.

A hét végén a leggroteszkebb jeleneteknek a Pest megyei Gödön lehettünk tanúi, ahol az „összellenzéki” polgármesterjelöltet úgy mutatták be, hogy az MSZP meg sem jelent. Maguk az ellenzéki pártok képviselői kezdtek viccelődni a párt hiányzó molinóján. A párbeszédes Tordai Bence az egykori Szaknévsor szlogenjével próbálta menteni a kínos helyzetet, azt mondta, már annyifelé létrejött az egység, hogy most az MSZP kihátrálása nem is számít, s különben is, „aki kimarad, lemarad”.

Józsefvárosban is kiborult a bili, itt a klubrádiós Pikó András lenne a „közös” jelölt, ám az MSZP-s Körmendi Gábor Attila bejelentette, elege lett az ellenzéki pártok marakodásából, önállóan elindul. Pártja erre a hírre reagálva kétségbeesetten kizárta. A Belvárosban az MSZP-s Tüttő Kata lenne hivatott megjeleníteni az ellenzék egységét, ám vele szemben a Jobbik és a Magyar Liberális Párt is állított jelöltet, s leszögezték, önállóan indulnak.

Az ellenzék számára legaggasztóbb helyzet Erzsébetvárosban alakult ki. Itt a DK-s volt európai parlamenti országfeljelentő, Niedermüller Péter a polgármesterjelölt. Ám mivel a Jobbik részvételéből nem kért a DK, így a Jobbik budapesti elnöke, Stummer János a szónoki pulpitusról üzent vissza, hogy ők pedig a DK-t nem támogatják a VII. kerületben. Hunvald György volt szocialista polgármester, jelenleg hűtlen kezeléssel vádolt politikus az MSZP-ből lépett ki, ő is elindul Niedermüllerrel szemben.

Csepelen is paprikás a hangulat. Itt a szocialisták a DK „kérésére” léptették vissza saját jelöltjüket, majd arra szólították fel a Momentumot, a Jobbikot és az LMP-t, hogy álljanak be az új jelölt, Erdősi Éva mögé. Erre a Momentum válaszul előállt az előválasztás gondolatával.

Hírdetés

Mint tudjuk, teljes a békétlenség Ferencvárosban is, ahol egy volt Együtt-politikus, Baranyi Krisztina és egy a korábbi LMP-s Jancsó Andrea az MSZP–Momentum-Jobbik színeiben indul, s közöttük augusztusban előválasztást tartanak.

A momentumos Soproni Tamás – az ellenzék VI. kerületi polgármesterjelöltje – egy hét végi sajtótájékoztatón Terézváros fideszes polgármesterének ment neki, vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett, azt állítva, hogy Hassay Zsófia kétszázmillió forintért vásárolt családi házat. Hassay tegnap közölte, lakásvásárlásának tényei megtalálhatók a vagyonnyilatkozatában, s az elhangzott hazug állításokért, legyen szó luxusterepjáróról vagy kétszázmilliós ingatlanról, mind az azokat elmondóknak, mind az azokat kérdés nélkül leközlő orgánumoknak felelniük kell. Az elhangzottakkal kapcsolatban a szükséges jogi lépéseket megteszem – írta a polgármester.

Megszűnt a párbeszéd a helyi MSZP-Párbeszéd és a többi párt között Zuglóban. Azért mérgesedett el ennyire a helyzet, mert nem tudtak megegyezni, hány körzetet kapjon az eddig a kerületben domináló, azonban az EP-választáson csúnyán leszerepelt MSZP, és hányat kapjon az erősödő és egyre éhesebb DK, illetve Momentum. Vita van arról is, hogy az MSZP-s Horváth Csaba vagy a Momentum támogatottja, Janicsák István legyen-e a közös polgármesterjelölt. Balatonfüreden egy volt MDF-s, Herényi Károly indulna függetlenként, ez boríthatja az összellenzéki terveket.

A II. kerületben a szocialista Őrsi Gergelyt támogatja az ellenzék a polgármesteri cím megszerzésében. Sajtótájékoztatóján Őrsi közölte, az MSZP automatikusan kizárja sorai­ból azokat, akik a közös ellenzéki jelölttel szemben elindulnak az önkormányzati választáson.

Eközben kiderült: önkormányzati képviselő akar lenni Nagy Blanka Kiskunfélegyházán. A Hír TV birtokába került az MSZP elnökségi tájékoztatója, amely szerint a szocia­listák támogatják a köztársasági elnököt korábban obszcén módon becsmérlő lányt, aki úgy véli, mások is felsorakoznak majd mögötte.

mho


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »