Ellenzéki feljelentések Varga Judit volt férjének a kijelentései nyomán

Ellenzéki feljelentések Varga Judit volt férjének a kijelentései nyomán

Magyar Péter állításai miatt a DK és a Második Reformkor feljelentést tesz, míg a Mi Hazánk Mozgalom vizsgálóbizottságot állítana fel.

Magyar Péter, Varga Judit volt férje a közösségi oldalán, majd egy, a Partizánnak adott interjúban élesen bírálta a kormány és a kormányzati kommunikáció működését. A Diákhitel Központ korábbi vezérigazgatója, aki mostanáig több állami tulajdonú társaság igazgatóságának, illetve felügyelőbizottságának volt a tagja, olyan kijelentéseket is tett, amelyek törvénytelenségre is utalhattak, ezért több ellenzéki párt is jogi lépéseket jelentett be.

Hírdetés

Vona Gábor pártja, a Második Reformkor közölte, hogy a Diákhitel Központ volt vezetőjének állításai alapján hivatali visszaélés és költségvetési csalás bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt feljelentést tesz, és egyben az Integritás Hatósághoz fordul.

A Demokratikus Koalíció is arról tájékoztatott, hogy feljelentést tesz, mert Magyar Péter kijelentései hűtlen kezelés, költségvetési csalás és pénzmosás bűncselekményi gyanúját vetik fel.

Az interjú nyomán Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője azt jelentette be, hogy a párt parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az ügyben.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »