Ellentétek pattantak ki a koalícióba a WHO pandémia-paktuma kapcsán

Ellentétek pattantak ki a koalícióba a WHO pandémia-paktuma kapcsán

A Szlovák Köztársaság hivatalosan is elutasítja a WHO által előkészített járványügyi paktumot – jelentette be Robert Fico miniszterelnök. A döntést a kormány per rollam szavazással (nem közös ülésen, hanem elektronikus úton) hozta meg, és a kormányfő szerint a dokumentum túlzottan beavatkozna az államok szuverenitásába. Az ügy a kormánykoalíción belül is megosztottságot szült: míg a Smer és az SNS elutasítják a WHO-javaslatot, a Hlas és egészségügyi minisztere, Kamil Šaško támogatják annak céljait.

Šaško hangsúlyozta, hogy nem kötelező jellegű nemzetközi rendeletről, hanem önkéntes megállapodásról van szó, amelynek célja a jövőbeni járványokra való jobb felkészülés. A miniszter szerint az egyezmény éppen hogy növeli a tagállamok képességeit, segíti az információáramlást, gyorsítja a gyógyszerekhez való hozzáférést, és csökkenti a válságok idején tapasztalható káoszt. „Nem vesz el szuverenitást, hanem emberéleteket menthet,” tette hozzá, utalva a COVID-19 járvány során szerzett keserű tapasztalatokra.

A miniszter politikai marketingnek nevezte az egyezmény elutasítására irányuló kampányokat, és szakmai, tudományos alapú együttműködésre szólított fel nemzetközi partnerekkel. A Hlas párt közleménye szerint ők nem osztják a Smer kritikáját, és elutasítják az összeesküvés-elméletekre építő retorikát.

Fico szerint a WHO válságban van

Hírdetés

Ezzel szemben Fico a WHO-t válságban lévő intézménynek nevezte, amely szerinte túlzott mértékben függ a gyógyszeripar érdekeitől. Hivatkozott az Egyesült Államok korábbi kilépésére a szervezetből, amit szerinte nyomós indokokkal tettek meg.

A miniszterelnök kiemelte: a szlovák delegáció a következő heti genfi WHO-közgyűlésen világos mandátummal vesz részt – azt fogják képviselni, hogy Szlovákia ne támogassa a pandémiás egyezmény elfogadását, és ha szükséges, szavazást kezdeményezzenek ahelyett, hogy azt általános konszenzussal fogadják el.

Fico szerint nem szükséges, hogy minden koalíciós párt azonos álláspontot képviseljen ebben a kérdésben. „Három párt van a kormányban, nem vagyunk kötelesek minden kérdésben egyetérteni” – mondta a kormányfő.

Körkép.sk

Nyitókép forrása: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »