Ellenőrzés: 120 rendőr a csapott le a bulinegyedre

Ellenőrzés: 120 rendőr a csapott le a bulinegyedre

A BRFK a turisztikai szezon kezdetén, a társszervek bevonásával újabb ellenőrzést tartott az V., VI., és a VII. kerületi szórakozóhelyeken, illetve azok környékén.

A kábítószer-kereskedelem visszaszorítása, a közterületi garázdaságok és egyéb jogsértések elleni fellépés, a taxiszolgáltatások ellenőrzése, valamint a közrend és közbiztonság fenntartása érdekében folytatódott a BRFK belvárosi akciósorozata – írja a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, a Budapesti Közlekedési Központtal, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkatársaival közösen már 2018. novemberétől folyamatosan, előre be nem jelentett időpontokban komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzéseket tart a belvárosi vendéglátóhelyeken és azok környékén.

A több kerületet is érintő ellenőrzés-sorozat részeként a BRFK a társszervekkel együtt pénteken ismét ellenőrzést tartott,

Hírdetés

amelyben a közel 120 rendőr mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, Erzsébetváros Önkormányzata és Rendészeti Igazgatósága, a Katasztrófavédelem, valamint a BKK összesen 20 munkatársa is részt vett.

Az ellenőrzések során a rendőrök elfogtak két körözött férfit, akik közül az egyiket lopás és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt kerestek. A rendőrök a taxisokat is ellenőrizték, 32 sofőrt igazoltattak, egy pedig helyszíni bírságot is kapott. A társhatóságok további 20 esetben kezdeményeztek eljárást.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a turisztikai szezonban, előre be nem jelentett időpontokban, tovább folytatja a belvárosi szórakozó- és vendéglátóhelyeken tartott ellenőrzéseit,

valamint kiemelt figyelmet fordít a közrend és közbiztonság fenntartására.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »