Ellenőrizze a látását!

Ellenőrizze a látását!

Leggyakrabban a korral járó makuladegeneráció miatt veszti el az ember a látását. Becslések szerint e betegség előfordulása a jövőben nőni fog, mert a népesség egyre jobban öregszik.

A makuladegeneráció elsősorban az időseket érinti, kezdetben nem lehet észrevenni, de a betegség gyorsan halad előre. Szerencsére van egy egyszerű eszköz, az Amsler-rács, amivel könnyen ellenőrizhető a látás, s ami azonnal jelzi az elváltozásokat. Ilyenkor sürgősen orvoshoz kell menni. Az elmúlt héten volt a látás világnapja, s az ebből az alkalomból indított kampány szervezői arra ösztönzik az embereket, hogy rendszeresen ellenőrizzék látásukat. A látásvesztés 45 százalékát a makuladegeneráció okozza. A betegség a makulát vagy sárgafoltot, az éleslátás helyét érinti, főleg az 50. életév felett. A koronavírus-járvány miatt az emberek elhanyagolták, későbbre halasztották a szemkivizsgálást, pedig nagyon fontos, hogy a szeniorok rendszeresen ellenőrizzék látásukat, és ha szükséges, menjenek szemészhez.

Az időskori makuladegenerációnak (AMD – age related macular degeneration) két formája van: száraz és nedves forma. A száraz forma lassabban halad előre, gyakrabban fordul elő, és a látásvesztés fokozatos.

A száraz formára az éleslátás helyének „kikopása”, atrófiája jellemző, ennek a folyamatnak a hátterében a sejtek elhalása, illetve egyes részeinek pusztulása áll. A beteg lassú, folyamatos látásromlást észlel, melynek fő jellemzője, hogy a központi látás és az olvasóképesség romlik. A beteg jellegzetes panasza, hogy: „Éppen azt nem látom, amire ránézek, nem ismerem föl az arcokat, nem jó az évekig használt olvasószemüveg sem, nagyítót kell használnom, ha ki akarok betűzni valamit.”

A másik esetben – ezek az ún. nedves típusú elváltozások – az éleslátás helyén az ideghártya síkja alatti érhártyából kóros érnövekedés indul meg, és áttörve a két réteg közti finom hártyát, az erek betörnek az ideghártyába (retina). A folyamat elején még csak egyszerűen „elfedik” ezt a területet, később azonban az erekből folyadékkiáramlás, vérzés indul meg (ezért nevezik „nedves” formának), majd ez a terület elhegesedik, a központi látás teljes elvesztését okozva. A betegség kezdetén a panaszok hasonlóak a száraz formánál leírtaknál, a bevérzés megindulását azonban hirtelen bekövetkező és nagyfokú látásromlásként éli meg a beteg. „A kezelés mindenkinek a rendelkezésére áll, de fontos, hogy időben forduljon a beteg orvoshoz” – magyarázza dr. Pavol Kusenda szemész.

Hírdetés

Gyors segítséget nyújt az Amsler-rács. Gyorsan segít felfedni a problémát orvos nélkül is. Elég, ha egyik szemét letakarja, és a rács közepén lévő fekete pontra összpontosít. Ha a képet egyformán látja, látása rendben van, és elég, ha a próbát egy hónap múlva ismétli meg. Viszont ha deformáltan látja a képet, például homályos, hullámos vonalakat lát, forduljon orvoshoz. Fontos, hogy rendszeresen ellenőrizze a szemét, mindkettőt külön-külön. Amsler-rácshot a szemészeti rendelőkben és a Szlovák Oftalmológiai Társaság honlapján lehet beszerezni.

„Kár lenne, ha nem használnánk ki ezt a nagyszerű segédeszközt, ami figyelmeztet bennünket, hogy szemünkkel valami nincs rendben. Ha baj van, menjen szemorvoshoz és tájékoztassa őt az önvizsgálat eredményeiről. A szemorvos ezután elvégzi a kivizsgálást, ami megerősíti vagy kizárja a diagnózist” – mondja Josef Vízdal, a Za zdravé oči polgári társulás munkatársa.

Biológiai kezeléssel lassítani lehet a betegséget. „Viszont ha nem kezelik, lényegesen ronthatja a beteg életminőségét. Rövid időn belül gondok jelentkezhetnek. Ilyenkor úgy kell módosítani a lakást, hogy biztonságos és praktikus legyen” – egészítette ki Eliška Fričovská, a Vakok és Gyengénlátók Szövetségének munkatársa.

A világjárvány miatt sokan nem jártak ellenőrzésre ls elhanyagolták a makuladegeneráció kezelését. Szlovákiában 19 olyan központ van, ahol ezt a betegséget kezelik. Leghatásosabbnak az bizonyult, amikor a beteget levélben vagy telefonon hívják meg a kivizsgálásra és kezelésre.

(kovács)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »