Elkezdődött sokak rémálma

Elkezdődött sokak rémálma

Február közepétől kezdődhet az idei első pollenszezon Magyarországon – mondta az InfoRádiónak a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet allergológusa. A tünetek között az orr- és szemviszketés, valamint köhögés is szerepel.

Magyarországon az idény típusú allergiáknak három fő szezonját különböztetjük meg. Ha nincsenek nagy fagyok, akkor már február közepétől nyílnak elsőként az úgynevezett korán virágzó fák, így például a mogyoró, a nyír és az éger. Nyár elején következnek a fűfélék, majd nyár végén a parlagfűre, valamint az egyéb gyomfélékre kerül a sor, rengeteg kellemetlenséget okozva az ezekre érzékenyeknek.

Idén a múlt héten érkezett meleghullám miatt azonban már korábban elkezdődött ez a korai pollenszezon: a múlt héten országszerte megjelentek a levegőben a mogyoró, az éger, valamint a ciprus- és tiszafafélék pollenjei. Koncentrációjuk a hétvégén már többfelé az allergiás tüneteket kiváltó közepes szintet is elérte, sőt a mogyoró pollenterhelése helyenként már magas volt.

A klasszikus allergiás tünetek, mint az orrfolyás, orrviszketés és tüsszögés mellett

a kora tavaszi időszakban elfordul ezek nélkül, kizárólag a szemviszketés, a szemvörösödés és a szemgyulladás, amiket gyakorta nem allergiás tünetként veszünk

Hírdetés

– hívta föl a figyelmet Csáki Csilla. De a túlérzékenység járhat elhúzódó köhögéssel is.

A szakértő kérdésre válaszolva megjegyezte, százszázalékos védekezés a pollenek esetében sajnos nincsen. Ismert allergia esetén a kéznél tartott megfelelő gyógyszerek időben kezdett szedése sokat segíthet, valamint különféle módszerekkel, mint például immunterápiás kezeléssel is lehetőség van a tünetek enyhítésére. Az említett eljárás lényege, hogy az allergén kivonatát a szezon előtt elkezdik adagolni, hogy ezáltal az immunrendszer hozzászokjon.

A kora tavaszi időszakban további gondot jelent, hogy

az allergia gyakorta keveredik a szezonális megfázással és az influenzával,

így ezeket sok esetben nehéz is elkülöníteni. Ám ha például több egymást követő évben mindig erre az időszakra alakul ki valamilyen náthás megbetegedés, az árulkodó lehet, ahogyan az is allergiára utalhat, ha nagyon nem akar elmúlni például egy köhögés – tette hozzá a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet allergológusa.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »