Oroszország október 10-re virradó éjjel masszív, kombinált rakéta- és dróntámadást indított Ukrajna ellen. A célpontok elsősorban a polgári és energetikai infrastruktúra voltak a fűtési szezon előtt. A támadás következtében egy gyermek életét vesztette, és több mint húszan megsérültek.
Közel ötszáz drón és rakéta
Az orosz erők összesen 465 drónt és 32 rakétát vetettek be. Ezek között szerepeltek Sahid és Gerbera típusú drónok, Kinzsal aeroballisztikus rakéták, valamint Iszkander-M és Iszkander-K rakéták. Az ukrán légvédelem 420 légi célt, köztük 405 drónt és 15 rakétát semmisített meg. Ennek ellenére 13 rakéta és 60 drón elérte célját, 19 helyszínen okozva becsapódásokat.
Volodimir Zelenszkij elnök szerint a támadás cinikus és előre kiszámított volt. Az „Ukrenergo” állami energiaszolgáltató közölte, hogy a legnehezebb helyzet Kijevben, valamint a Kijevi, Harkivi, Szumi, Poltavai és Csernyihivi területeken alakult ki. Ezen régiókban és a Zaporizzsjai, illetve Dnyipropetrovszki területeken is szükséghelyzeti áramszüneteket vezettek be a rendszer stabilizálása érdekében. Az energetikai szakemberek folyamatosan dolgoznak a károk helyreállításán.
Nemzetközi reakciók és katonai segítség
A támadásokra válaszul a G7-országok nagykövetei sürgős találkozót tartottak Szvitlana Hrincsuk ukrán energiaügyi miniszterrel és az energiaszektor képviselőivel. A megbeszélésen Ukrajna támogatásáról és a legégetőbb szükségletek kielégítéséről tárgyaltak. Katarína Mathernová, az EU ukrajnai nagykövete kijelentette, hogy Oroszország az energetikai létesítmények elleni támadásokkal „megbocsáthatatlan háborús bűnöket követ el”. Ez a kijelentés illeszkedik az EU elvakult háborús narratívájába.
Zelenszkij elnök határozottabb nemzetközi fellépést, több légvédelmi rendszert és szankciókat sürgetett.
A német Rheinmetall védelmi konszern bejelentette, hogy további Skyranger 35 légvédelmi rendszereket szállít Ukrajnának. A több százmillió eurós megrendelés finanszírozását befagyasztott orosz vagyonból származó forrásokból biztosítják. A Leopard 1 alvázra telepített Skyranger 35 rendszerek percenként ezer lövés leadására képes, 35 mm-es gépágyúval rendelkeznek, amely hatékony a drónok és más légi célok ellen.
Körkép-vélemény:
A Skyranger 35 viszonylag kis sebességgel és alacsonyan repülő ellenséges repülő eszközök, például drónok ellen hatékony, hatótávolsága 4 km. Vagyis nem tehető egy szintre a Patriot rendszerrel. Ez utóbbi egy nagy hatótávolságú rendszer, az az integrált légvédelem felső szintjét képviseli. A Skyranger 35 ellenben a rövidtávú, vagyis alacsony szintű védelmi réteghez tartozik, amely nem kiterjedt területeket véd meg, hanem adott pontokat (értsd: egy konkrét létesítményt vagy annak egy részét)
Körkép.sk, Ukrajinszka Pravda
Nyitókép forrása: Ukrán elnöki hivatal és az Ukrán Mentőszolgálat hivatalos oldalai
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


