Elkezdődött Aleppo visszafoglalása

Elkezdődött Aleppo visszafoglalása

Megindult a Szíriai Arab Hadsereg és a libanoni ellenállás offenzívája a vahhabita terrorszervezetek ellen Aleppo tartományban is.

Pénteken délelőtt 10.00 órakor damaszkuszi idő szerint a Szíriai Arab Hadsereg együttműködve a Nemzetvédelmi Erőkkel (NDF), a Hezbollah-val, a Baath Zászlóaljakkal (Khataib Al-Baath) megindította nagy méretű aleppoi offenzíváját majdnem egy évnyi inaktív időszakot követően ebben a mezőgazdasági térségben az Azzan-hegységben.

A tartományi fővárosból származó harctéri jelentések szerint a Szíriai Fegyveres Erők és a libanoni ellenállás elfoglalt három települést és körzetet a Dzsabah Al-Shamija (Levantei Front), a Harakat Ahrar Al-Sham és a “Szabad Szír Hadsereg” (FSA) vahhabita terroristáitól ma reggel, likivdálva nagy számú ellenséges fegyverest az előretörés során Aleppo tartomány déli területén.

A Szíriai Fegyveres Erők és a libanoni ellenállás elfoglalták Abtian, Al-Wadajhi és Kalat Al-Nadzsam falvakat, valamint az egykori Védelmi Zászlóalj bázist az azt körülvevő gazdaságokkal; a kormányerőknek és a szövetségeseiknek ez a gyors előretörése meglepte a vahhabita megszállókat, mert azok őrült gyorsan vonultak vissza délnyugat felé, hogy elkerüljék a hadsereg katonáinak támadását.

A vahhabita megszállók elleni szárazföldi rohamon kívül az Orosz Légierő a Szíriai Fegyveres Erők és a libanoni ellenállás segítségére érkezett, legkevesebb 6 légi csapást mérve az ellenséges állásokra annak érdekében, hogy előre mozdítsák a kormányerők haladását ezen a nehéz terepen, Aleppo tartomány déli részén.

A Szíriai Fegyveres Erők és a libanoni ellenállás célja, hogy visszafoglalják az Azzan-hegységet a vahhabita megszállóktól, miközben egy nagyobb ütköző zónát hoznak létre a szíriai kormánycsapatoknak a tartományi fővárosba vezető fő (és jelenleg egyetlen) ellátási útvonala, a Khanasszer és Al-Ihtrija közötti országút mentén.

Hírdetés

A Szíriai Arab Hadsereg elfoglalta Al-Huwajdzsinah települést Kelet-Aleppoban

Pillanatokkal ezelőtt a Szíriai Arab Hadsereg Gepárd Alakulata (a Tigris Alakulatok alegysége) együttműködésben a Nemzetvédelmi Erőkkel (NDF) és a Baath Zászlóaljakkal (Khataib Al-Baath) teljesen ellenőrzésük alá vonták Al-Huwajdzsinah települést miután elfoglalták a kiemelt jelentőségű Tal Naam magaslatot a péntek reggeli műveleteik során Aleppo tartomány keleti területén.

Al-Huwajdzsinah település északnyugatra fekszik Tal Naamtól és délkeletre Ajn Szabiltól; ez a visszafoglalt falu hadászatilag fontos helyen fekszik a Deir Hafer-síkság nyugati részétől az Al-Szafira városáig vezető út mentén Aleppo tartomány keleti területén.

Az elmúlt két hétben a Szíriai Arab Hadsereg és a szövetségesei nagyobb darab területeket foglaltak vissza az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” megszálló fegyvereseitől Aleppo tartomány keleti részén; ez siker része a Szíriai Fegyveres Erők Deir Hafer-síkságon indított nagyobb kiterjedésű offenzívájának, amelynek a célkitűzései között szerepel az ISIS terrorszervezet két éve tartó ostromzárának szétzúzása a Kwejersz Katonai Repülőtér körül.

Az Al-Huwajdzsinahban elért sikeren felül a Szíriai Arab Hadsereg és a szövetségesei erőteljes támadást indítottak a terrorszervezet állásai ellen Burajdzsehben, megsemmisítve a megszállók egy rejtekhelyét a kelet-aleppoi település délnyugati tengelyén.

A közelmúltban egy nagy méretű menetoszlop érkezett meg erősítéssel Északkelet-Lattakiából annak érdekében, hogy segítse a Szíriai Fegyveres Erők harcát a vahhabita terrorszervezetek és az ISIS fegyveresei ellen; ennek eredményeként sikerült jelentős előretörést elérni az elmúlt 48 óra során.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »