Elkészült az Összetartozás emlékműve Budapesten

Elkészült az Összetartozás emlékműve Budapesten

Nyitókép: A Steindl Imre Program által közreadott, a trianoni békediktátum századik évfordulójára, a Kossuth tér közelébe tervezett Nemzeti Összetartozás Emlékhely részletének látványterve. (Fotó: MTI/Steindl Imre Program)

A trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára elkészült az Összetartozás emlékműve Budapesten a Kossuth tér és az Alkotmány utca találkozásában. A Steindl Imre program keretében létrejött tájépítészeti alkotást a járvány miatt augusztus 20-án avatják fel.

Zimay Balázs építész a Kossuth Rádió műsorában elmondta, már a tervezésnél tudták, hogy egy földalatti emlékművet kell tervezniük, illetve azt is, hogy el kell rajta helyezniük 12 ezer helységnevet.

Azt is elmondta, az emlékhely gránitból készült, a rámpa burkolata, amely levezet a föld alá pedig andezit kockakőből.

Hírdetés

Az építész szerint több Trianon emlékhelyet is avattak az elmúlt években, évtizedekben, ennek eredményeként számtalan szimbólum szinte elcsépelté vált. Kiemelte, az új emlékhely megtervezésekor ilyen szimbólumokat nem használtak.

Wachsler Tamás, a Steindl Imre program vezérigazgatója elmondta, az emlékhelyet azért a föld alá tervezték, mert Steindl Imre az Országház, a Kossuth tér megtervezése kapcsán elmondta, ezért álmodta meg így a teret, hogy az impozáns épülettel semmi ne konkuráljon. Wachsler Tamás hozzátette, az építész ezen kérését minden korban betartották, így ez nincs máshogy most sem.

Azt is elmondta, az emlékhely falára azon települések nevei kerültek fel, amelyek szerepeltek az 1913-ban készült, a történelmi Magyarország utolsó statisztikai összeírásában.

hirado.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »