Elkészült a dél-komáromi fürdő felújítása

Elkészült a dél-komáromi fürdő felújítása

A dél-komáromi Brigetio Gyógyfürdő uszodájában pihenőgalériát alakítottak ki, új tetőszerkezetet építettek, valamint kicserélték a medencét körülvevő közlekedőfelületek burkolatát – közölte az intézmény ügyvezetője ma az MTI-vel.

Turi Bálint tájékoztatása szerint a beruházás részeként korszerűsítették a padlófűtést és a létesítmény akadálymentes használatának megkönnyítésére kerekesszéket mozgató liftet szereltek fel, valamint átalakítottak egy vizesblokkot és akadálymentesítették a fürdő fogadóterét.

A most kialakított galérián szakmai partnerekkel tartanak majd szemléletformáló rendezvényeket a környezetvédelemről, a helyi értékekről és termékekről.

A beruházás 500 millió forintos európai uniós, vissza nem térítendő támogatásból valósult meg, a magyar Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz forrásainak felhasználásával.

Hírdetés

A Brigetio Gyógyfürdőt évente közel 200 ezer ember keresi fel, a holland, osztrák és német vendégek körében is kedvelt.

A fürdő mellett hotel található, illetve két kemping, ahol lakókocsikkal is megszállhatnak az évente rendszeresen visszatérő vendégek.

Az 1965-ben felfedezett, 59 fokos gyógyvíz az orvosi vizsgálatok szerint enyhíti a mozgásszervi panaszokat.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »