Elkészült a BETOLAKODÓÜGYI mérleg – ennyien jöttek három év alatt összesen

November végéig 172 737 menekült érkezett Németországba az idén – írja a Focus.de német újság. Tavaly 280, az ominózus 2015-ös évben – az utólag módosított számok alapján – 890 ezer volt ez a szám.

Ehhez szeptember végéig 89 ezer olyan személy jön hozzá, akik családegyesítés címén hivatalos vízummal érkeztek, de nem szerepelnek a statisztikákban – írják. A 2016-os évben ezek száma százezer volt.

Voltak, akik jöttek, menekültkérelmet nyújtottak be, mások esetleg elmentek vagy kitoloncolták őket. A szeptember végi dátumon így 1,58 millió menekült élt Németországban, ez a 2016 végi 1,51 millióhoz képest csak enyhe emelkedés.

Hírdetés

Messze a legtöbben, mintegy hétszázezren a szírek voltak, utána az irakiak következtek 412 ezerrel.

Az első 11 hónapban 580 ezer menekültkérelmet bíráltak el, ennek 44 százalékát pozitívan, több mint a felét tehát elutasították. Az elutasítottak nagy része a Nyugat-Balkánról érkezett, nekik alig van esélyük arra, hogy menekültként elismerjék őket. Az esetek 48 százalékában az elutasítottak tiltakoztak, és a bíróságok ezen esetek 24 százalékában adtak nekik igazat.

Szeptember végéig 18 153 személyt sikerült kitoloncolni, ebben az évben várhatóan kissé csökken a kitoloncoltak száma. Ezen kívül 26 188 személy önként távozott október végéig, tavaly ilyenkor ez a szám még 47 ezer volt.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »