Elképesztő titok derült ki Elon Muskról

A Bloomberg számolt be róla, hogy a milliárdos Elon Musk nevére vett egy nyolc hónapos ikerpárt, akik a mesterséges intelligenciával foglalkozó cége, a Neuralink egyik vezető tisztségviselőjétől születtek.

A napokban egy bírósági dokumentum került nyilvánosságra, amely alapján az üzletember már nem kevesebb, mint kilenc gyermek édesapja – írja az Origo.

A beszámolók szerint Musk és a Neurolink ügyvezetője még áprilisban kért fel egy texasi bírót, hogy változtassa meg a gyerekek nevét, hogy az tükrözze mindkét szülő vezetéknevét.

A kérésnek a hatóság eleget is tett. 

Hírdetés

Az ikerpár anyja Musk egyik cégének, a Neuralink egy vezető beosztású alkalmazottja. Ez a startup jelenleg egy olyan mesterséges intelligencián alapuló technológiát fejleszt, amely során chippet ültetnek a főemlősök agyába, hogy azok pusztán a gondolataikkal képesek legyenek különböző gépek irányítására.

A kísérletek jelenleg majmokon zajlanak, de a tervek szerint az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatal (FDA) rövidesen

jóváhagyja a humán klinikai próbák indítását is.

Musk egyenlőre nem kívánta kommentálni az egyre növekvő családjáról szóló hírt, mindenesetre, ha az általa folyamatosan hangoztatott emberlakta Mars kolónia megvalósul, annak benépesítése valószínűleg rajta nem fog múlni.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »