Elképesztő mészárlás nyomaira bukkantak Tolna megyében

Elképesztő mészárlás nyomaira bukkantak Tolna megyében

A vadászkamar szerint minden szabályos volt, az állatvédők ezt nem így látják.

Legkevesebb tíz szarvasfej, vaddisznó zsiger és magzati korban lévő szarvasborjú-tetem került elő a Tolna megyei Gyönk határában – írta a Facebookon egy járókelő, aki fotókat is közölt a helyszínről, hogy felhívja a figyelmet arra, milyen barbár módon végeztek a vadászok az állatokkal. Az állatvédők szerint kegyetlen mészárlás történt, először orvvadászokra gyanakodtak, később megtudták, hogy engedélyezett vadászat történt.

Hírdetés

Az ATV-nek nyilatkozott Király István, a vadászati kamara megyei szervezetének elnöke, aki szerint minden szabályosan zajlott, a felvételeket egy engedélyezett, hivatalos vadászat után készítette valaki egy úgynevezett zsigerelő placcon, ahonnan szándékoztak elszállítani a maradványokat, már úton is volt oda a szállító jármű, amikor a fotó készült.

Arra a felvetésre, hogy vemhes szarvasok is voltak a terítéken, a szakember azt mondta, hogy ez nem szabályellenes, ebben az időszakban vemhesek a szarvasok, ez Király István megfogalmazása szerint életszerű velejárója a vadászatnak.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »