Elképesztő, hogy Gyurcsányék mire képesek a hatalomért!

Elképesztő, hogy Gyurcsányék mire képesek a hatalomért!

Ezt olvassák el, ez vérlázító!

Egyre elképesztőbb, amit a Degenerált Koalíciónál leművelnek: ismételten Varga Zoltán osztotta az észt egy kicsit, aki azzal próbálta bizonygatni, hogy a DK nem is egy oltásellenes párt, hogy közben megpróbált a keleti vakcinákról lebeszélni…

Gyurcsány és az ölebei még a világjárvány közepette is csak arra képesek, hogy akadályozzák a védekezést és az újranyitást, most éppen azzal, hogy a vakcina ellen hergelnek. Sajnos azt eddig is tudtuk, hogy a hatalomért bármire képesek, de az már egy külön szint, hogy nyilvánosan telebeszarják a magyar emberek életét, csak azért, hogy a következő választáson jobban szerepeljenek, na, meg persze azért is, hogy megkapják a jól megérdemelt buksisimogatást Brüsszeltől.

Szóval hiába van itt a koronavírus-járvány harmadik hulláma, hiába van ismét egyre több a beteg, Fletóék továbbra is azon vannak, hogy megfúrják a nehezen beszerzett védőoltásokat, és a kínai és az orosz vakcina ellen uszítsák a népet. Varga Zoltán most ugyanis azzal haknizott egy sort, hogy hazudik a kormánypropaganda, hiszen a valóságban 1 millió adag EU-s vakcina érkezett az országba, ami a kínai beszerzés kétszerese, de persze ezt Orbánék nem hangoztatják, mert nekik csak az a jó, ha a biztos, EU-s vakcina helyett, a csúnya és gonosz orosz, illetve kínai vakcinával leszünk beoltva. Ja, meg persze az sem igaz szerinte, hogy lassú lenne az EU-s vakcinabeszerzés, hiába harsogja ezt szinte az összes tagország… Ha a DK szerint így van, akkor így van.

Kaptak is egy kis finom választ a Fidesztől:

Minden egyes Magyarországra érkezett vakcina életet ment, legyen az nyugati vagy keleti. Mindannyian annak örülnénk, ha a megrendelt nyugati vakcinák már mind megérkeztek volna, de ehhez képest az uniós beszerzés mindössze 5 százaléka érkezett meg hazánkba. Magyarország előrelátó döntést hozott, amikor 3,5 millió ember oltására elég kínai és orosz vakcinát is vásárolt, amelynek 10 százaléka már meg is érkezett. A keleti vakcina beszerzésnek köszönhetően 3,5 millió magyar emberrel több és előbb juthat oltáshoz, valamint a többi uniós tagállammal ellentétben hazánkban nem csak három, hanem már öt vakcinával is tudnak oltani, ennek is köszönhető, hogy az uniós átlag fölött tart az átoltottság.

Hírdetés

– reagálta a nagyobbik kormánypárt Varga újabb agymenésére.

Egyszóval ismét bebizonyosodott, hogy a baloldalt baromira nem izgatja az idős emberek élete, vagy bármelyik magyar emberé, csakis az, hogy hatalomhoz jusson, és továbbra is az a beteg logika hajtja őket előre, hogy ha minél rosszabb az országnak és minél többen halnak meg, nekik annál nagyobb az esélyük a győzelemre.

Van egy olyan érzésünk, hogy még csak nincsenek is álmatlan éjszakáik miatta…

https://ezatuti.blogstar.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »