Elképesztő balhévá fajult egy közlekedési vita az Árpád hídon, kamera is rögzítette

Elképesztő balhévá fajult egy közlekedési vita az Árpád hídon, kamera is rögzítette

Vélhetően egy közlekedési vita folytán először ökölharc alakult ki a helyzetből, majd az egyik szereplő valahogyan egy motorháztetőn kötött ki.

Egy olvasójától kapta a BpiAutósok.hu azt a megdöbbentő felvételt, ami – a portál véleménye szerint – minden eddig közölt videójuknál súlyosabb konfliktust örökít meg.

A nézeteltérés egy közúti nézeteltérés nyomán fajulhatott el, majd a dolgok pár percen belül teljesen kicsúsztak az irányítás alól. A helyszín az Árpád híd pesti hídfőjénél, a Népfürdő utcai lehajtó, a XIII. kerületben.

A videón az látható, amint két autós – vélhetően egy vitás forgalmi szituációt követően – a járműveik mellett szóváltásba, majd dulakodásba keverednek. Az egyik férfi láthatóan próbál dokumentálni valamit, fotózza a mögötte álló autó elejét, ezután elszabadulnak az indulatok.

Hírdetés

A jelenet végén feltűnik egy újabb szereplő egy BMW i3-assal, eközben pedig egy megdöbbentő pillanat következik: az egyik férfi – a korábbi konfliktusban érintett sofőr – már a másik autó motorháztetején fekszik, a jármű pedig így indul el és hajt el a helyszínről.

Az nem derül ki a felvételből, hogy később hol és hogyan álltak meg.

A videó itt tekinthető meg (Figyelem, erőszakos képsorok!):


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »