Elképesztő adatok az észak-londoni futballderbi után

Elképesztő adatok az észak-londoni futballderbi után

Különleges mérleget mutat a Tottenham eredménysora az észak-londoni derbi után. Éppen ellentéteset, mint a mérkőzést megnyerő Arsenalé.

Az ágyúsok, különösen az első félidőben mutatott remek játékuknak köszönhetően, 3–1-re nyerték a mindig nagy presztízscsatának is számító, Tottenham elleni mérkőzést. Smith Rowe a 12., Aubameyang a 27., Saka a 34. percben szerzett gólt. A Premier League megalapítása óta az Arsenal ilyen gyorsan még soha nem került háromgólos előnybe az észak-londoni derbin.

Hihetetlen a két csapat mérlege: a Tottenham az első három fordulóban csak nyert, mindannyiszor 1-0-ra. Ám azóta háromszor is kikapott, mégpedig úgy, hogy minden egyes mérkőzésen három gólt kapott. Hiába tartotta meg a csapat Harry Kane-t, a csapatkapitány még nem szerzett gólt a szezonban. A Spurs eddigi négy bajnoki góljából hármat Szon Heung Min lőtt.

A Premier League történetében korábban mindössze egy csapat akadt (1993 őszén az Everton), amely megnyerte az első három meccsét a szezonban, majd elveszítette a következő hármat. Nem biztató a Spurs híveinek, hogy a liverpooli kékek végül a tizenhetedik helyen zárták a szezont.

A Tottenhammal legutóbb 2003-ban fordult elő, hogy három egymást követő bajnoki mérkőzésén is három gólt kapott. 2020. október 25. után az Arsenal ismét megelőzi legnagyobb riválisát a bajnoki tabellán. Igaz, csak jobb gólkülönbséggel.

Hírdetés

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */
ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

Pedig Mikel Arteta csapata az első három forduló után még pont nélkül szerénykedett, három vereséggel. Ám azóta fordult a kocka, a rossz sorozat (Brentford 0-2, Chelsea 0-2, Manchester City 0-5) után legyőzte a Norwich Cityt (1-0), a Burnley-t (1-0) és most a Tottenham Hotspurt (3-1). Nem kétséges, hogy a vasárnapi volt a legértékesebb eddigi sikere az idényben.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »