Elkapkodták a Mein Kampf új kiadását

Pillanatok alatt elfogyott a német könyvesboltokból Adolf Hitler politikai kiáltványa, a Mein Kampf, amelynek tudósok kritikai jegyzeteivel ellátott kiadását pénteken dobták piacra, a szerzői jogok lejártával.

Ahogy már többször írtunk róla, 2016. január 1-jén lejártak a bajor szövetségi tartomány szerzői jogai, így négyezer példányban újra kiadták a könyvet. Az írást bőséggel ellátták lábjegyzetekkel, ami az újrakiadás miatt aggódókat is megnyugtathatta valamennyire. Nálunk viszont nem létezik kritikai kiadás, bár történészek támogatnák a megjelenését.

Hírdetés

A mintegy kétezer oldalas, magyarázatokkal ellátott változatra már január 8-ai megjelenése előtt hatalmas volt a kereslet, mintegy tizenötezer előzetes megrendelés érkezett rá. Sajtóértesülések szerint az ötvenkilenc euróba kerülő könyv egy példányát már újraárulják az Amazon németországi honlapján tízezer euróért – adta hírül a The Daily Telegraph brit napilap honlapja.

Az 1925-ben először megjelent könyv szerzői jogait a náci Németország bukása után a szövetségesek átadták Bajorországnak, amely eddig nem engedélyezte a könyv újranyomását. Január elsején azonban lejártak a szerzői jogok, és a müncheni Kortárs Történelmi Intézet úgy döntött, hogy két kötetben kiadja a jegyzetekkel ellátott változatot, amelyen számos történész dolgozott három éven át. Az intézet igazgatója, Andreas Wirsching korábban elmondta: a szakértők kommentárjaival kibővített kiadás „eloszlatja a könyvet övező mítoszt”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »