Gérecz Imre OSB liturgikus jegyzetét olvashatják.
Jézus megkeresztelkedésének ünnepe egyszerre szól az ember sorsában megmerítkező Istenről és rólunk, akik elnyertük az istengyermekség ajándékát. Az ünnep prefációja Jézus messiási mivoltát domborítja ki: az égből szózat hallatszott, a Lélek tanúságot tett előttünk arról, hogy a Felkent lakást vett közöttünk, és eljött, hogy szabadulást hirdessen a szegényeknek.
Jézus, aki megtestesülésével magára vette emberségünk formáját, a bűnbánat keresztségében megmerítkezve azonosul a bűnös emberrel. Ezzel a gesztussal jelzi, hogy nemcsak külsejét tekintve lett hasonló hozzánk, de bensőleg is újjá akar alakítani bennünket.
Keresztségünk, ahogy Ferenc pápa fogalmaz, a mi első találkozásunk Krisztus húsvétjával, amely jelet hagy az életünkön (Desiderio desideravi, 12). A keresztségben azonosulunk Isten Fiával, aki teljes mértékben azonosul velünk, és ezáltal mi is az Atya fogadott gyermekeivé válunk.
Isten a keresztségben lelkileg újjáteremt bennünket. Ezért Ferenc pápa Krisztus és az Egyház egységére alkalmazza Ádám szavait:
Minden megkeresztelt ember arra hivatott, hogy egyre inkább azzá váljon, amit ajándékként kapott a keresztségben (DD 41). A magyar nyelv érzékletesen fejezi ki, hogy ha a keresztségben ilyen mélyen azonosultunk egymással, akkor Krisztus testvéreivé váltunk, akik immár egy testből és egy vérből valók vagyunk.
Krisztus megkeresztelkedésének ünnepe ezért meghívás arra, hogy minél tudatosabban megéljük ezt a test-vér egységet, hogy az áldozás utáni könyörgés szavaival szólva: „Isten gyermekeinek hívassunk, és valóban azok is legyünk.”
Fotó: Wikipedia
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
