Elítélték Toroczkai Lászlót

Botrányos ítélet született a szegedi bíróságon – számolt be róla Toroczkai László Facebook-oldalán. Egy rágalmazó cikkre reagálva Toroczkai szennycsatorna-tölteléknek nevezte az írást jegyző újságírót, emiatt ítélték el most.

Talán emlékeznek még rá, hogy tavaly, amikor meghirdettem, hogy megalakítom az ásotthalmi mezőőrséget, néhány „újságíró” azt hazudta, hogy a mezőőreim már le is lőttek egy ártatlan embert. Nagyvonalú voltam, és azért nem indítottam pert, hogy a cikkekben neonácinak is neveztek, de a konkrét hazugságokat nehezen viselem, pedig rengeteget hazudott már rólam, velem kapcsolatban a szennymédia.

Természetesen a pert meg is nyertem a minősíthetetlen cikkeiről hírhedt Mayer Arankával szemben, ami nem is csoda, mert még egy politikailag elfogult bíró sem tudott volna mit kezdeni azzal, hogy a még meg sem alakult mezőőrségem állítólag agyon is lőtt egy ártatlan embert, amiből természetesen egy szó sem volt igaz, csak a szokásos ballibsi rágalom volt.

Hírdetés

A dolog azonban ezzel nem ért véget, az érzékeny lelkű Mayer Aranka ugyanis velem ellentétben kisstílű volt, s az általam megnyert per után hirtelen fordulattal ellenem indított pert, mert a rágalmazó cikk megjelenésekor jogos felháborodásomban itt a Facebook-oldalamon „szennycsatorna-tölteléknek” neveztem őt, és ez sértette a jogerősen elítélt hazudozó-rágalmazó érzékeny lelkét. A bíró pedig most neki adott igazat, s végül én lettem az elítélt, sőt nem csupán a saját jelzőmért kell 350 ezer forint kártérítést fizetnem Mayer Arankának, hanem a bíró szerint én felelek az egyik hozzászóló hozzászólásáért is, aki szintén szidta Arankát.

Márpedig ez bizony olyan precedens-ítélet, amely alapjaiban rengetheti meg az internet és főleg a Facebook világát. Ezt az oldalt ugyanis egyedül írom, szerkesztem, nem ez a munkám, pénzt nem kapok érte. Fizikai képtelenség lenne az összes hozzászólást végigolvasnom, s főleg cenzúráznom. A cenzúrát egyébként sem szeretem, ott vannak arra a Facebook üzemeltetői, akik maguk is cenzúráznak. S, mi van akkor, ha én most mondjuk Botka László oldalára írok oda álnéven saját magamról egy becsmérlő hozzászólást, 1 perc múlva lementem az oldalt, és pert indítok emiatt Botka ellen? A bíró szerint azért (is) én felelek az összes hozzászóló hozzászólásáért, mert az oldalamon a nevem alatt az szerepel(t), hogy „közszereplő”. Emiatt mostantól „szerző” szerepel a nevem alatt. Az írásaim szerzője vagyok, nem közszereplő. Értik?

Toroczkai László – Facebook


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »