Elítélték az új törvény szerint az első hajléktalant

Elítélték az új törvény szerint az első hajléktalant

Gödöllőn elítélték az első hajléktalant a életvitelszerű közterületen tartózkodást tiltó jogszabály alapján – írja a 444. 

A férfit tegnap kora este vitték be. A rendőrök megállapították, hogy hajléktalan életmódot folytat, miután közölte velük, hogy nem akar szállóra menni. A bíróság előtt ezt azzal indokolta, hogy ott rendszeresek a veszekedések, verekedések és lopások. 

Az ügyet gyorsított eljárásban tárgyalták,

a rendőrség 30 napos elzárást kért, ám a szabálysértési ügyben eljáró bírósági titkár elégnek tartott egy figyelmeztetést is.

Hírdetés

Fellebbezést egyik fél sem nyújtott be. A férfi visszakapta korábban elkobzott holmijait is. 

Varga Zoltán ügyvéd  a 444-nek azt mondta, az eljárásban nem derült ki egyértelműen, hogy a rendőrök mikor figyelmeztették ügyfelét, holott az új törvény szerint csak akkor indítható eljárás hajléktalanság miatt, ha 90 napon belül 3 alkalommal figyelmeztetnek valakit ezért a rendőrök. 

Varga szerint egyébként a hajléktalant férfit sokan ismerik a városban, többen rendszeresen visznek neki enni is.

„Egyáltalán nem egy problémás személy. Korábban mérnökként dolgozott, de elvesztette a lakását. Nagyon rossz fizikai állapotban van.”

 – tette hozzá.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »