Elismerésben részesítették a sepsiszentgyörgyi pedagógusokat

Elismerésben részesítették a sepsiszentgyörgyi pedagógusokat

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) háromszéki szervezete június 18-án délután immár 16. alkalommal díjazta azokat a sepsiszentgyörgyi pedagógusokat, akik hivatásuk gyakorlása során átlagon felül teljesítettek. 91 pedagógus vehette át az elismerést, akiknek diákjai a 2022–2023-as tanévben kimagasló teljesítményt nyújtottak, rangos versenyeken mérettették meg magukat.

A sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban tartott díjátadót Péter Sándor nyugalmazott magyartanár, az RMPSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke vezette le. Köszöntőjében elmondta, hogy tizenöt évvel ezelőtt azért indították útjára ezt az eseményt, mert a különböző versenyeken, megmérettetéseken részt vevő diákok díjazása mellett fontosnak tartották a felkészítő tanárok munkásságát is ily módon méltatni. Ugyan vannak tanárok, akik kimagasló eredmények után állami elismerésben is részesülnek, de ennek a díjazásnak az a különlegessége, hogy pedagógusok ismerik el pedagógustársaik munkásságát. Beszéde végén megköszönte Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának és az RMPSZ országos elnökségének a támogatást, hiszen anyagi hozzájárulásukkal az oklevelek mellett jelképes könyvadományokkal is jutalmazhatták a pedagógusokat.

Hírdetés

Péter Sándor köszöntőjét követően Zelenák József esperes szólt az egybegyűltekhez. Az esperes beszédében ünnepnek nevezte az eseményt, kiemelve, hogy a pedagógusok elismerése azért fontos, mert munkájuk a nemzetünk jövőjének a záloga, hiszen az iskola falai között ismeri fel mindenki, hogy mi az, amiben erős, miben van tehetsége, mi az, ami igazán érdekli. A pedagógusok pedig azok, akik ezen a sorsdöntő úton elindítják és elkísérik a diákokat, ehhez pedig igazi hivatástudat és önzetlen szolgálat szükséges. Köszöntőjében Pál apostolt idézte, aki kiválasztottaknak nevezte a tanítókat. A jó pedagógus nemcsak leckével oktat, hanem életpéldával is nevel – mondotta, s beszédének végén hangsúlyozta, hogy ez nem csupán egy szép, hanem felelőségteljes hivatás is, éppen ezért köszönetét fejezte ki azoknak, akik ezt a nemes életpályát választották.

Péter Sándor lapunknak elmondta, hogy a sepsiszentgyörgyi kiemelkedő pedagógusok díjazása mára egy rangos eseménnyé nőtte ki magát, amely még a világjárvány alatt sem szünetelt. Annak az időszaknak az volt a különlegessége, hogy nem csupán a pedagógusok, hanem a tanintézetekért, tanulókért elkötelezett intézeti alkalmazottak munkáját is jutalmazták. Az eseményt minden évben meghívott vendégek és színes művészi előadások teszik emelkedettebbé. A díjátadónak idén két meghívott vendége volt, Török Árpád nyugalmazott tanár, volt iskolaigazgató, valamint Préda Barna néprajzkutató, helytörténész. Török Árpád a tartalmas nyugdíjas éveiről beszélt, aminek többek között számos könyv, kiadvány a hozadéka. A volt iskolaigazgató a legutóbbi munkájáról is szólt, ez egy olyan útikalauz, amely Budapest erdélyi vonatkozásait, jeles erdélyi személyiségeit ismerteti. Préda Barna Zalánpatakon kifejtett értékmentő és értékteremtő munkásságáról beszélt az egybegyűlteknek.

Az elismerő oklevelek és a könyvek kiosztása során Incze Melinda tanárnő Garai Gábor Június című versével örvendeztette meg a közönséget, a Váradi József Általános Iskola diákjai Domokos Zsuzsanna tanítónő vezetésével Petőfi-verseket adtak elő, némelyiket megzenésítve, az eseményt pedig a sepsiszentgyörgyi Arpeggió Gitárzenekar előadása zárta, akik Kakasi Zsolt zenetanár vezetésével Farkas Ferenc Csángó Szonatinájával kápráztatták el a közönséget. (P. B.)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »