„Tanítani annyit jelent, mint égi fényt lopni minden gyermek lelkébe” – ezzel a mottóval indult óvodapedagógusi pályáján mintegy négy évtizede az orbaiszéki Finna Magdolna, akinek további hét, nyugdíjba vonuló háromszéki pedagógussal együtt adták át kiemelkedő tevékenységük elismeréseként a magyar kormány által alapított oktatási díjat Sepsiszentgyörgyön.
A Mikes Kelemen Elméleti Líceum dísztermében kollégák és családtagok körében, meghitt ünnepségen osztotta ki a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) háromszéki szervezete a tavalyi évben elnyert Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kedden délután.
Burus-Siklódi Botond, a szervezet elnöke köszöntőjében kiemelte: ezzel a díjjal kívánják méltóképpen elismerni a pedagógustársak szakmai karrierjét s megköszönni egész életük munkásságát. „Ez a díj sem egy könnyen megszerezhető elismerést jelent, hiszen 25 évnyi vagy annál is több kiemelkedően jól végzett oktatói-nevelői tevékenységet feltételez, annak minden szépségével és nehézségével, sikereivel és kudarcaival együtt” – mutatott rá. Azt kívánta az immár nyugdíjba vonult kollégáinak, valahányszor a díjra pillantanak, érezzék azt, hogy tettek valamit embertársaikért, nemzetünkért, gyermekeink jövőjéért.
A nyugdíjazás örömünnep is, egy életpálya kezdete – vélekedett rövid beszédében Péter Sándor, az RMPSZ háromszéki szervezetének tiszteletbeli elnöke, aki azt kívánta pályatársainak, hogy ez az új kiindulópont adjon erőt, örömet, kitartást mindannyiuknak az elkövetkező évtizedekre.
A legnagyobb kihívás a hosszú oktatói-nevelői szakmai életút alatt „naponta állni a dobogón, tekintetek sugarában, örömet lobbantani másban, osztani igazságot és példát, naponta égni, lobogni és megújulni azért, hogy a kicsi fejekben értelem nyiladozzék” – szögezte le köszöntőjében Kiss Imre, az RMPSZ megbízott alsó-háromszéki elnöke, országos alelnöke. Úgy vélte, „a jó tanár nemcsak pedagógus, hanem kertész, lélekbúvár, művész és mesterember is egy személyben, aki nemcsak a tudását közvetíti, hanem példát ad, jellemet formál, ültet, gyomlál, mint a kertész és életet visz a könyveken keresztül a tanításba”.
A magyar kormány által létrehozott és közel egy évtizede a határon túli területekre is kiterjesztett elismerést ezúttal nyolc háromszéki, nyugállományba vonult pedagógus vehette át: Varga Csilla, Szőts Dániel Ernő, Lázár Vilma, Kovács Lenke, Konnát László, Lepedus Edit, Finna Magdolna, valamint Kádár Mária. A tiszteletükre szervezett ünnepségen közreműködött a házigazda intézmény 11. osztályos diákja, Kocsis Rebeka és az iskola kórusa, valamint Incze Melinda tanárnő.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »