A Tisza Párt a hét elején bemutatta a 106 választókerületben azt 3-3 jelölt-jelöltet, akik közül a párt előválasztása során kikerülnek a végső egyéni képviselőjelöltjeik a 2026-os választásra. A jelöltekről vasárnap reggeltől hétfő estig szavazhatnak a Tisza belső szavazásán.
Magyar Péter csütörtöki videójában elmondta, hogy az előválasztás első fordulója november 23-án reggel 6 órától november 24-én este 7-ig fog tartani. Az első fordulóban azok szavazhatnak, akik július 15. előtt is tagjai voltak valamelyik Tisza Szigetnek vagy önkéntesként segítették a pártot – írja a 24.hu összefoglalója.
A második szavazási fordulóba két jelölt-jelölt jut tovább, ezt november 25-én 12 óra és november 27-én este 7 óra között tartják. A második fordulóban mindenki szavazhat abban a választókerületben, ahol lakcímkártyával rendelkezik. A nemzethangja.hu oldalon szerda este elindult az előregisztráció a Tisza jelöltállítási folyamatában való részvételre.
A pártelnök szerint „az emberek azzal, hogy szavaznak a Tisza Párt előválasztásán, azt mondják, hogy számítanak, és részt akarnak venni annak eldöntésében, hogy milyen jövője legyen az országnak”.
Magyar azt is elmondta, hogy a Tisza jelölt-jelöltjei ezekben a napokban is járják a 106 választókerületet, kopogtatnak, szórólapoznak, pultoznak, és „tűrik az aljas propaganda támadásait”. A pártelnök kedden közölte azt, hogy a tiszás jelöltek nem fognak a sajtónak nyilatkozni addig, amíg nem derül ki november végén az, hogy kik lesznek a végső egyéni parlamenti képviselőjelöltjeik.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


