Elindult a leszámolás

Elindult a leszámolás

Bombaként robbant a hír, mely szerint ma házkutatást tartott a rendőrség a VIII. kerület összellenzéki polgármesterjelöltjének Pikó Andrásnak a kampányközpontjában.

Most pedig itt az újabb megfélemlítési akció:

Elfogatóparancsot adtak ki a rendszerkritikus aktivista és rapper, Komáromy „G Ras” Gergely ellen – szúrta ki a 444.hu. A rendőrség honlapján olvasható körözés szerint a férfi ellen garázdaság miatt adtak ki elfogatóparancsot kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Komáromy a Facebookon egy élő videóban próbálta telefonon kideríteni, hogy mi történt, itt azt javasolták neki, hogy csütörtökön délelőtt menjen be a bíróság Markó utcai épületébe.

Hírdetés

A telefonban annyit sikerült még kiderítenie, hogy valószínűleg arról van szó, hogy az idén egyszer nem jelent meg a bíróságon, amikor kellett volna, bár állítása szerint egyáltalán nem értesítették a dologról, holott minden elérhetősége megvan már a rendőrségnek.

Az is kiderült, hogy eredetileg egy 2017-es ügyről lehet szó, amikor Komáromy Liget-védőként a Városliget fáit próbálta védeni.

2017-ben több összeütközés is volt a Liget-védők és az építkezéseket védő biztonságiak között, volt, hogy egy markoló fejbe vert egy tiltakozót, volt, hogy teherautó lökött meg egy aktivistát, de volt, hogy a Liget-védők egy fa átültetését próbáltak megakadályozni úgy, hogy hozzáláncolták magukat egy markolóhoz, majd egy kordont is megbontottak. Komáromyt ekkor el is vitték a rendőrök.

Korábban Gulyás Mártonnak is volt egy hasonló esete, ellene idén márciusban adtak ki elfogatóparancsot, majd maga bement a rendőrségre, ahol őrizetbe vették, és a Gyorskocsi utcai fogdába szállították. Mint kiderült, Gulyást azért körözték, mert nem jelent meg egy februári tárgyaláson, állítása szerint önhibáján kívül. A tárgyalás egy 2016-os városligeti demonstrációról szólt, ahol Gulyás ujját eltörték a biztonsági őrök, de végül őt és társait vádolták meg.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »