Elindult a készülődés a 2027-es élő szereplős passióra Veszprémben

Elindult a készülődés a 2027-es élő szereplős passióra Veszprémben

Bár a 2027-es veszprémi élő passió időpontja még hónapokra van, a közösség már készül a következő találkozásra. Szeptember 23-án este a passió szervezői és szereplői összegyűltek az első közös megbeszélésre, amely alkalmat adott a korábbi élmények felidézésére, a következő év előkészítésére és arra, hogy együtt ünnepeljék mindazt, amit az elmúlt évek során ez a különleges közösség kapott.

Az est résztvevőit Kiss György, a veszprémi élő passió rendezője köszöntötte. Mint fogalmazott, a szereplőket közös cél kapcsolja össze: az evangélium hirdetése, amelynek különleges formája az utcákon megelevenedő passiójáték. Megköszönte az elmúlt évek közös munkáját, és arra biztatta a jelenlévőket, hogy másokat is hívjanak ebbe a szolgálatba.

Udvardy György veszprémi érsek visszatekintve az idei passiójátékra ismételten köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek annak megvalósításában.

A főpásztor hangsúlyozta, hogy az élő passió jóval több egy történelmi esemény színpadi felidézésénél. Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának misztériumát jeleníti meg, miközben a résztvevőket és a nézőket egyaránt bevonja a történésbe.

Az érsek kiemelte: a passió evangelizáció, amely teret ad arra, hogy az ember akár másként kezdjen gondolkodni Istenről, és találkozzon Krisztus keresztjének üzenetével. Egyúttal arra biztatta a közösséget, hogy

„Ünnepeljük meg, amit Isten bennünk művelt” – fogalmazott Udvardy György, hozzátéve: számít arra, hogy a következő esztendőben ismét „az élő evangélium jelenik meg városunkban”.

Hírdetés

Kiss György bemutatta a közösség új lelki mentorát, Kulcsár Dávid főegyházmegyei pasztorális referenst, aki a következő passióra való felkészülés során kíséri majd a szereplőket és a közösséget.

Az este különleges kulturális és lelki élménnyel folytatódott. Lang Rudolf előadásában Babits Mihály Jónás könyve hangzott el, ami nem egyszerűen irodalmi élmény volt: a küldetésről, a felelősségről és az Isten hívása elől menekülő, majd mégis küldötté váló emberről szóló történet különös mélységet kapott a passiós közösség körében. Az előadás csendet teremtett és gondolkodnivalót adott, méltó lelki lezárásaként annak az estének, amely maga is a küldetésről, az evangélium továbbadásáról szólt.

A 2027-es veszprémi élő passió közössége továbbra is nyitott:

Hiszen a passióban nem egyszerűen egy történetet játszanak el a résztvevők. Együtt emlékeznek – és együtt teszik jelenvalóvá az evangélium üzenetét.

Jelentkezés: [email protected]

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »