Elhunyt Vizi Imre neves kolozsvári intézményvezető, sokszoros válogatott kosárlabdázó

Elhunyt Vizi Imre neves kolozsvári intézményvezető, sokszoros válogatott kosárlabdázó

Életének 84. évében elhunyt Vizi Imre, több kolozsvári magyar tanintézet, alapítvány vezetője, sokszoros román válogatott kosárlabdázó.
A Báthory István-gimnázium Facebook-oldalán közölt hír szerint a tanintézet volt igazgatóhelyettese, matematikatanára és örök munkatársa kedden tért meg teremtőjéhez.

„Vizi Imre az erdélyi magyar közélet emblematikus személyisége volt, aki rangos sportolóként, intézményvezetőként, neves kolozsvári alapítványok elnökeként írta be nevét városunk és Erdély történelmébe. Egyre súlyosbodó betegsége alatt, elszenvedve a bezártság áldatlan állapotát, utolsó leheletéig tervezett, dolgozott, szolgált. Szolgálta a kolozsvári iskolákat és a szórványban élő magyar ifjúságot, édes-nehéz örökséget hagyva ránk. Nemzedékek sora örök hálával őrzi meg emlékét” – olvasható a bejegyzésben, amelyben hangsúlyozzák: az iskola saját halottjaként búcsúztatja Vizi Imrét.

Hírdetés

Vizi Imréről szerdán a Kolozsvári U BT férfi kosárlabdacsapata is megemlékezett Facebook-oldalán. A bejegyzésben hangsúlyozzák: 1957 és 1974 között körülbelül 200-szor öltötte magára a román válogatottak mezét. A felnőtt válogatottal 1959-ben részt vett az Európa-bajnokságon, az NBA sztárjai ellen 1964-ben vívott emlékezetes mérkőzésen pedig csapata legeredményesebb játékosa volt 24 ponttal.

Az Rmpsz.ro honlapon olvasható életrajz szerint Vizi Imre Jegenyén született 1936. október 17-én. 1958-ban végzett a Bolyai Egyetem matematika–fizika karán, miközben versenyszerűen sportolt, kosarazott, tagja volt Románia válogatott kosárlabdacsapatának. 1975-ben visszavonult a sportéletből, kizárólag a pedagógusi és intézményvezetői munkának szentelte életét. 1975–80 között az akkori kolozsvári 3-as Számú Líceum (ma Apáczai Csere János Líceum) igazgatója, 1980-tól a mai Báthory István Elméleti Líceum matematikatanára, majd 1990-től ugyanennek az iskolának igazgatóhelyettese volt. 2005-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt díjával tüntették ki.

 


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »