Elhunyt Vincent Lambert, akin passzív eutanáziát hajtottak végre

Július 11-én elhunyt Vincent Lambert, akitől egy hete a kórházban megvonták a táplálást és hidratálást. Ferenc pápa több ízben felszólalt érdekében, július 10-én kilenc nyelven is közzétette az ügyhöz kapcsolódó Twitter-üzenetét.

Ferenc pápa így ír július 10-i Twitter-üzenetében: „Imádkozzunk azokért a betegekért, akiket magukra hagynak és hagynak meghalni. Egy társadalom akkor humánus, ha óvja az életet, minden életet, annak kezdetétől természetes végéig anélkül, hogy választana, ki méltó vagy nem méltó az életre”.

Lambert halálhírét követően Alessandro Gisotti ideiglenes szentszéki szóvivő július 11-én nyilatkozatot tett közzé. „Fájdalommal értesültünk a hírről. Imádkozunk, hogy az Úr fogadja be házába, és szolidaritásunkat fejezzük ki hozzátartozóinak, valamint mindazoknak, akik az utolsó pillanatig szeretettel és odaadással ápolták. Emlékeztetünk a Szentatya szavaira, aki ezzel a fájdalmas esettel kapcsolatban azt mondta: Isten az egyetlen ura az életnek, annak kezdetétől természetes végéig, és a mi kötelességünk az, hogy mindig őrizzük, és ne engedjünk a leselejtezés kultúrájának.”

Hírdetés

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »