Az Egri Főegyházmegye a papság és a rokonság nevében fájdalommal, de a feltámadásba vetett hittel tudatja, hogy Takács Alajos címzetes kanonok, érseki tanácsos, sajószentpéteri plébános életének 73., áldozópapságának 48. évében június 17-én a miskolci kórházban szentségekkel megerősítve elhunyt.
A temetéséről később intézkednek.
Takács Alajos Dobódélen született, 1952. augusztus 13-án. Pappá 1977. június 19-én szentelték.
1977-ben Putnokon, 1977-től 1980-ig Salgótarjánban volt káplánként, 1980 és 1988 között Sajópüspökiben; 1988-tól 1994-ig Bátonyterenyén plébánosként szolgált. 1994 és 2001 között az egri Fájdalmas Anya Plébánián volt adminisztrátor, majd 2001-től 2006-ig a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium iskolalelkésze, végül 2006-tól haláláig Sajószentpéteren volt plébános.
Az Egri Főegyházmegyében ezek alatt az évek alatt két évtizedig a Cursillo mozgalom lelkivezetőjeként is tevékenykedett.
Szolgálatát 1994-ben érseki tanácsosi, 2013-ban pedig címzetes kanonoki címekkel ismerték el.
A Szent István Televízió nemrégiben a Hívtál, Uram, itt vagyok! című műsorában rögzített vele beszélgetést, amit itt tekinthetnek meg:
Forrás és portré: Egri Főegyházmegye
Nyitókép: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


