Elhunyt Somló Tamás

A zenész 68 éves volt, kedd hajnalban érte a halál. Presser Gábor is megszólalt.

Hatvannyolc éves korában, kedd hajnalban elhunyt Somló Tamás – tudatta az MTI. A hírt Presser Gábor, az LGT vezetője a család és a zenekar felhatalmazásával jelentette be. A zenész pár hónapja beszélt először arról, hogy rákos, ám a kezelés hatására helyrejött. Májusban azonban ismét kórházba került, az utóbbi időben betegsége miatt lefogyott, és sorra mondta le koncertjeit.

Somló Tamás 1947. november 17-én született Budapesten. Hegedűt tanult először, majd az Állami Artistaképzőben zsonglőrködéssel, akrobatikával, tánccal, balettel, pantomimmal és karatéval is ismerkedett.

Az LGT 1976-ban: Karácsony János, Somló Tamás, Laux József, Presser Gábor Fotó: Urbán Tamás / Fortepan

Luxor nevű csoportjával körbeutazta a világot mint artista, mégsem így, hanem a Locomotiv GT énekeseként, basszusgitárosaként és szaxofonosaként ismerjük. Játszott klarinéton és szájharmonikán is. Az LGT volt egyébként az ötödik együttese: korábban az Atlaszban, az Omegában, a Kexben és a Non Stopban zenélt. Az LGT-vel (ahová 1973-ban Frenreisz Károly helyére került) tíz magyar és hét angol nyelvű stúdióalbumot készített.

Az LGT feloszlása után hat évet dolgozott Dániában, Demjén Ferenc hívására tért haza. A kilencvenes évektől kezdődően szólólemezeket is kiadott. Dalszerzőként is ismertté vált. Legismertebb dalai: Álomarcú lány; Ülök a járdán; Valamit mindig valamiért; Boogie a zongorán; Primadonna; Nagyon kell, hogy szeress; Annyi mindent nem szerettem még.

Hírdetés

A zenész 56 évesen, 2004-ben diplomázott az ELTE jogi karán. A celeblétbe is belekóstolt: 2006-ban táncolt a Szombat esti láz szórakoztató műsorban, három éve a Voice tehetségkutató zsűrijében is szerepelt.

Somló Tamás 2013-ban a Voice zsűritagjaként Fotó: SomloTamas.hu

A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét is megkapta 2004-ben. Somló Tamás temetéséről a család később intézkedik.

Presser: Nagyszerű egyéniség volt

Somló Tamás nagyszerű egyénisége, énekhangja és éneklési stílusa egészen egyedülálló volt – fogalmazott Presser Gábor, az LGT vezetője az MTI-nek a zenész halála kapcsán. „1968 lehetett, amikor először találkoztunk, gyakorlatilag váltottuk egymást az Omega együttesben. Tamás akkor indult el az artista pályán, miközben zenélt is. Az Omegában csak néhányszor játszottunk együtt, miután én beléptem, ő éveket töltött külföldön artistaként, aztán összefutottunk az LGT-ben, ennek már 43 éve” – idézte fel Presser Gábor az MTI-nek.

Mint kifejtette, Somló Tamás színpadi jelenléte nagy húzóerőt jelentett a zenekar számára és zenészi képességeit mutatta az is, hogy amikor Frenreisz Károly helyett belépett az LGT-be, néhány hét alatt megtanult basszusgitározni. A Locomotiv GT utoljára 2013 augusztusában lépett színpadra, az alsóörsi LGT-fesztiválon.

„Nem ismerek olyan embert, aki Tamásra haragudott volna. Életét úgy fejezte be, ahogyan élt: utolsó fellépésére, amely talán egy hónappal ezelőtt lehetett, már nagyon nehezen tudott csak elmenni, de nem mondta le, mert Pécsett egy jótékonysági koncerten játszott beteg gyerekeknek” – mondta Presser Gábor az MTI-nek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »