A Szatmári Római Katolikus Püspökség megrendülve, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy Schönberger Ferenc tiszteletbeli kanonok, nyugalmazott plébános 2026. február 6-án, életének 88., papságának 62. évében, betegség után, a végső szentségekkel megerősítve, Istenben megnyugodva elhunyt.
„Bocsásd el most szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben.” (Lk 2,29)
Schönberger Ferenc 1938. március 5-én született Túrterebesen. Általános iskoláit szülőfalujában, a középiskolát a Gyulafehérvári Kántoriskolában, teológiai tanulmányait pedig a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán és Papnevelő Intézetben végezte. Tiszteletreméltó Márton Áron püspök szentelte pappá 1964. április 5-én Gyulafehérváron.
Segédlelkész volt 1964-től Szaniszlón, 1967-től plébánosként szolgált Lázáriban, 1969-től Rónaszéken, 1973-tól Nagybocskón, 1982-től Krasznaterebesen, 1993-tól pedig Mezőfényen. 1995-től Kárpátalján működött – Rahón, Munkácson és Császlócon.
Esperesi és tiszteletbeli kanonoki címmel tüntették ki. 2005-től a szatmárnémeti Szent Antal-plébánián volt plébános.
2008 augusztusában nyugdíjba vonult. 2009-től az Egri Főegyházmegyében – Mátraszentimrén, Gyöngyösön, Egerben – látott el papi szolgálatot. 2021-től a szatmári papi otthon lakója volt.
Földi maradványait a szatmárnémeti székesegyházban ravatalozzák fel, ahol virrasztása február 6-án, pénteken 19 órakor kezdődik, szentmise keretén belül. A temetési szentmisét február 7-én, szombaton 12 órakor a székesegyházban mutatják be lelki üdvéért, majd utolsó útjára kísérik a szatmári híd melletti római katolikus temetőbe, ahol örök nyugalomra helyezik.
Adj, Uram, örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki!
Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye/Romkat.ro
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


