Elhunyt Sánta Ferenc hegedűművész, a 100 Tagú Cigányzenekar alapító tagja

Elhunyt Sánta Ferenc hegedűművész, a 100 Tagú Cigányzenekar alapító tagja

Hosszan tartó, súlyos betegség után 79 éves korában kedden elhunyt Sánta Ferenc Kossuth-díjas, Kossuth-nagydíjas és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, prímás, a nemzet művésze – tudatta az elhunyt művész családja az MTI-vel.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Sánta Ferenc 1945. március 2-án született Kaposváron. Tanulmányait a Kaposvári Zeneiskolában, majd a Pécsi Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta, 1963-tól pedig a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult. 1969-ben szerzett hegedűművészi és tanári diplomát.

Első népi zenekarát 1973-ban alakította meg. Pályafutása kezdetén tagja volt a budapesti Operaház zenekarának, 1969-ben a Göteborgi Szimfonikus Zenekarban is hegedült. Európa szinte minden országába meghívták, ezenkívül járt többek között az Egyesült Államokban, Japánban, Ausztráliában is.

Hírdetés

Alapító tagja volt a 100 Tagú Cigányzenekarnak, valamint az 1990-es évek közepén alakult Magyar Nemzeti Cigányzenekar művészeti igazgatója és vezető prímása volt.

Sánta Ferenc 1981-ben megkapta a Magyar Televízió nívódíját, 1982-ben és 2004-ben a Magyar Rádió nívódíjával ismerték el, 1998-ben pedig eMeRTon-díjban részesült. 2002-ben Liszt Ferenc-díjat, 2007-ben Kossuth-díjat kapott. 2009-ben kiérdemelte a Prima Primissima díjat, 2011-ben Budapest díszpolgára lett. 2014 óta a nemzet művésze, 2023-tól a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, 2023-ban pedig Kossuth-nagydíj elismerésben részesült.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium Sánta Ferenc Kossuth-nagydíjas és Liszt Ferenc-díjas hegedűművészt, prímást, a nemzet művészét saját halottjának tekinti – áll a tárca összegzésében.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »