Elhunyt Molnár György érdemes művész, Balázs Béla-díjas film- és televíziórendező – közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége szerdán az MTI-vel.
A 78 éves korában kedden elhunyt alkotót a Magyar Filmművészek Szövetsége saját halottjának tekinti, temetéséről és a búcsúztatás részleteiről a család a későbbiekben ad tájékoztatást – írták a közleményben.
Molnár György több száz különféle produkciót rendezett a komoly- és könnyűzenei, szórakoztató, ifjúság számára készített műsoroktól kezdve a dramatikus műveken át a mozifilmekig.
Budapesten született 1948. június 21-én. 1971–1975 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója volt, Keleti Márton, illetve Makk Károly osztályába járt. 1976 óta rendezőként tevékenykedett. Először az MTV Szórakoztató és Zenei Főszerkesztőségén, 1988-tól a Drámai Főosztályon, az 1990-es évek közepétől a Rendezői és Operatőri Osztályon dolgozott, ahol főrendező, majd 2003-tól főmunkatárs lett.
Olyan tévéfilmeket készített itt, mint a Kern András főszereplésével készült Vigyázat, mélyföld!, az Örökkön-örökké, az Alapképlet, a Rossz orvos vagy a Három idegen úr. Mozifilmkészítési lehetőséghez 1989-ben jutott.
Mint a méltatásban kiemelték, ő vitte vászonra először Csáth Géza írásait. A varázsló álma című művét 1990-ben beválogatták a New York-i Modern Művészetek Múzeuma (MoMA) archívumába.
Gáspár Sándor, Kaszás Gergő, Kubik Anna, Benedek Miklós, Szacsvay László és Haumann Péter főszereplésével 1990-ben készítette el Vörös vurstli című alkotását, amelyet a Bergamói Nemzetközi Filmfesztiválon díjaztak.
A közlemény szerint azon kevesek közé tartozott, akik megfilmesíthették Esterházy Péter írásait: a Hrabal könyve és a Szív segédigéi szolgáltak az Anna filmje című alkotás alapjául, a Ráckevei Anna és Cserhalmi György főszereplésével készült film elnyerte a Salernói Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját.
Először filmesítette meg Tar Sándor műveit, az íróval közösen hozták létre az Egyszer élünk című alkotás forgatókönyvét, amelyért a Magyar Filmszemle legjobb forgatókönyv díját is elnyerték. Legutolsó mozifilmje a Karafiáth Orsolyával közösen írt Ki/Be Tawaret volt – idézték fel.
Az 1990-es évektől tanított a felsőoktatásban, tanszékvezető volt a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Tanszékén, 2012-től a Budapesti Metropolitan Egyetem (korábban BKF) Intézetvezetője, majd a Mozgóképművészeti Központ vezetője volt. A felsőoktatási hierarchiában elnyerte a professzori kinevezést, 2018-tól professzor emeritus volt.
A Film- és Tévéművészek Szövetségének főtitkára, majd alelnöke volt, a FilmJUS elnökségének az alapítás óta tagja, a Filmvilág Alapítvány kuratóriumának tagja, majd elnöke volt.
Hazai és külföldi fesztiválokon filmjeivel mintegy ötven díjat nyert, 1990-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 2003-ban érdemes művész lett.
Szinte az összes filmjét feleségével, Dévényi Rita látványtervezővel együtt készítette – írták a közleményben.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


