Elhunyt Molics Zsolt

Elhunyt Molics Zsolt

Ötvenhárom éves korában kedden tragikus hirtelenséggel elhunyt Molics Zsolt, a Cool Head Klan és a Mamut zenekarok énekese, a magyar rock és metalszíntér meghatározó alakja.

A szomorú hírt szerdán délelőtt a Hammerworld Magazin közölte Facebook-oldalán, később pedig egykori zenésztársai is megerősítették a frontember halálhírét. Zenekara, a Cool Head Klan hivatalos Facebook-oldalán annyit közölt, az énekes tragikus hirtelenséggel, otthonában, családja körében hunyt el.

Molics Zsolt pályafutását a nyolcvanas évek közepén a Sámán együttesben kezdte, amely a korszak egyik legígéretesebb bandájának számított. Demóikkal és fellépéseikkel országos ismertségre tettek szert, sikeres koncerteket adtak a Pokolgép előzenekaraként, nagylemezük azonban nem jelenhetett meg, így az igazán nagy áttörést nem sikerült elérniük.

Ennek az időszaknak a dalait 2005-ben Molics énekével rögzítették újra, a dobos Beloberk Zsolt kivételével az összes eredeti tag közreműködött a kiadványon.

Molics a Sámán után szerepelt a Moby Dick 1989-es demófelvételén, később pedig megfordult a Classica és a Seneca zenekarban is, legnagyobb sikereit azonban a Cool Head Clan énekeseként érte el, amelyet 1998-ban alapított többek között Petrás Jánossal, aki 2003-ban, a bandából való távozását követően hozta létre a Kárpátiát.

Hírdetés

A Cool Head Clan 2006-ban Cool Head Klanra változtatta nevét, ezzel egyidőben a korábbi albumok punkos vonaláról egy metalosabb hangzásvilágra álltak át, melyet magyar népzenei elemekkel ötvöztek, a dalok szövegeiben pedig hangsúlyosan megjelentek a történelmi és hazafias témák. A csapat összesen tizenhárom albumot készített, mindegyiken Molics éneke hallható, legutóbbi nagylemezük Tűzben edzett címmel 2019-ben jelent meg.

2013-ban Molicsrock név alatt került a lemezboltokba az Ötvözet című életműkiadvány, ami voltaképp egy válogatás Molics Zsolt pályafutásának legfontosabb zenekarainak dalaiból: egyaránt szerepelnek rajta Sámán, Classica, Moby Dick, Seneca, Mamut, vagy épp Cool Head Klan-szerzemények. Egyik nóta sem egyszerű újrakiadás, mindegyiket frissen vették fel, olyan zenészek közreműködésével, mint Wéber Attila, Rubcsics Richárd, Ángyán Tamás, Schmiedl Tamás, Mentes Norbert és Beloberk István.

Molics a Cool Head Klanon kívül is rendszeresen együttműködött a banda gitáros-hegedűsével, Ángyán Tamással, akivel még 2006-ban hozták létre a Mamut nevű formációt, amely azonban csak egy nagylemez erejéig volt aktív, mivel utána Molics és Ángyán úgy döntött, hogy inkább minden erejükkel a Cool Head Klanre koncentrálnak. Molics emellett Ángyán Tamás 2016-os, Duality című szólólemezén is több dalban énekelt, és az album egyfajta folytatásának tekinthető Duality II-n is hallható lesz a hangja, az a kiadvány idén december 3-án lát majd napvilágot.

Molics Zsolt kivételes hangterjedelme, karakteres kiállása és magával ragadó színpadi előadásmódja révén a magyar metalzene egyik meghatározó és közkedvelt alakjává vált, halálával óriási veszteség érte a színteret.

(Magyar Hírlap)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »