Elhunyt Lugosi László, a Beatrice egykori gitárosa

Meghalt Lugosi László, a Beatrice együttes egykori gitárosa. A zenész, aki a 1978 és 1992 közötti időszakban játszott Nagy Feró zenekarával, 64 éves korában, hosszan tartó súlyos betegség után kedd hajnalban hunyt el.

Lugosi László halálhírét Facebook-oldalán közölte a zenész fia:

„Sajnálattal tudatom hogy Édesapám, Lugosi László a mai naptól hosszú betegség után az Égi zenekart erősíti tovább. Szeretném megköszönni mindenkinek a jó kívánságait, és az elmúlt években adott segítségét.
Ez az a pillanat,  amikor egy kicsit tényleg »Elnémul a város«. Szeretném, hogy az emberek ne legyenek bánatosak emiatt! Szeressenek élni, és emlékezzenek a jóra, amit apukám adott nekik, hisz imádta ezt csinálni! Ő is ezt kérné, tudom, hisz ő mindig úgy érezte, szabadon él!”

Hírdetés

Rendkívül tehetséges gitáros volt, és nagyfokú precizitás jellemezte. Emellett azonban nem volt könnyű természet, mindig elégedetlen volt magával és a világgal is, az utóbbi években már nem igazán találta a helyét – mondta Nagy Feró az MTI-nek. A Beatrice énekese felidézte, Lugosi 1978-ban csatlakozott az együtteshez, amelynek hőskorszakában, 1980-ig ő volt a gitárosa, később a Dinamit tagja lett. Az 1987-es újjáalakulás után ismét, egészen 1992-ig szerepelt a Beatricében. Lugosi írta többek között a Nagyvárosi farkas, valamint a Meditáció című dal zenéjét – mindkettő a Ricse emblematikus száma lett, jellegzetes gitárszólói hallhatók több felvételen.

A balkezes zenész négy stúdióalbumon játszott, a Beatrice ’78-’88 című dupla anyagon (1988), a Gyermekkorunk lexebb dalain (1990), az Utálom az egész XX. századot (1991), valamint a később kiadott, 1979-es felvételeket tartalmazó Betiltott dalok („Megkerült hangszalag”) című korongon. Gitárjátéka hallható a Kisstadion ’80, valamint a Betiltott dalok II./1981 – Tudományos Rockizmus című koncertlemezeken is.

„Ő az első, aki a legendás Beatricéből eltávozott. Utoljára talán négy évvel ezelőtt játszottunk együtt, amikor meghívtam egy koncertünkre a PeCsa Caféba. Sajnos a Rice 35. születésnapi koncertjére a Petőfi Csarnokba 2013-ban már nem jött el” – tette hozzá Nagy Feró. A zenész idén márciusban még fellépett a P. Mobillal, akkor már kendővel takarta el a gégerák nyomait. Schuster Lóránt, az együttes vezetője  a Blikknek elmondta, hogy a gitáros életét májusban gégemetszéssel mentették meg, de utána sem adta fel terveit, új zenekar alapításáról ábrándozott.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »