75 éves korában elhunyt Kásler Miklós onkológus, egyetemi tanár, aki 2018 és 2022 között az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere volt – írja Vitályos Eszter kormányszóvivő a Facebookon.
Általános és középiskoláit Sárváron végezte. Orvosi diplomáját a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerezte meg, 1974-ben, azután sebészeti (1978), szájsebészeti (1988), plasztikai és rekonstrukciós sebészeti (1998), majd onkológiai (2009) szakvizsgát tett.
1969-től a SZOTE Orvosi Vegytani Intézetben dolgozott demonstrátorként, 1971-től a Mikrobiológiai Intézetben mint TDK-tag. 1974-től a SZOTE II. sz. Sebészeti Klinikán klinikai orvos, 1978-tól tanársegéd. 1981-től az Országos Onkológiai Intézetben alorvos, 1984-től adjunktus, 1986-tól a fej-nyaksebészeti osztály főorvosa volt. 1992-ben nevezték ki főigazgató főorvosnak. A daganatos betegek heterogén ellátásának összefogására 1993-ban megalkotta a WHO által akkreditált Nemzeti Rákkontroll Programot.
1994-től egyetemi tanár a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen, 1998 után négy egyetemen tanszékvezető (HIETE, Semmelweis Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, marosvásárhelyi MOGYE). 2007-től a PTE onkológiai tanszék igazgatója volt. Tudományos fokozatai: az orvostudományok kandidátusa (1984), az MTA doktora (2010), az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja (2017).
Tudományos tevékenysége során 16 szakkönyvet, 7 könyvet, 76 könyvrészletet, több mint 250 Magyarországon és külföldön publikált közleményt írt, hazai és nemzetközi kongresszusok százain tartott előadást.
2018. április 27-én Orbán Viktor miniszterelnök bejelentését követően Ónodi Szűcs Zoltán a Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszusán jelentette be, hogy Kásler Miklós személyében egy gyakorló orvos lesz az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője.
A 2022. május 24-én felállt ötödik Orbán-kormány tagjai között neve már nem szerepelt. Novemberben a kultúráért is felelős miniszter, Csák János a Magyarságkutató Intézet tiszteletbeli elnökévé nevezte ki. 2023 márciusában átvette az intézet szakmai irányítását, majd 2025 júniusában a vezetést M. Lezsák Gabriella régész vette át tőle, miközben Kásler a kulturális miniszter főtanácsadójaként folytatta munkáját.
Isten nyugosztalja!
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »


