Életének 79. évében elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó.
A Csornán született sportember hosszan tartó betegség után bekövetkezett haláláról pénteken a 24.hu számolt be.
A Vöri becenéven ismert Horváth László úszóként kezdte a pályafutását, 18 éves kezdett öttusázni. Legnagyobb sikerét az 1980-as moszkvai olimpián érte el, ahol a házigazda szovjet válogatott mögött a csapattal ezüstérmet nyert. Világbajnokságon csapatban az 1979-es budapesti vb-n második lett, 1973-ban és 1977-ben bronzérmet szerzett.
Pályafutása befejeztével klubjánál, az Újpesti Dózsánál edzősködött, majd a magyar junior, később pedig a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya lett. Az újpestiek 1991-ben megalakult triatlon-szakosztályának vezetőjeként is tevékenykedett, tanítványai közül Molnár Erika kétszer indult az ötkarikás játékokon.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »