Elhunyt hajléktalan barátaikra emlékeztek a a Sant’Egidio közösség tagjai Pécsett

Elhunyt hajléktalan barátairól emlékezett meg a Sant’Egidio közösség március 18-án a pécsi Lyceum templomban bemutatott szentmisén. A liturgia után, melyet Berecz Tibor székesegyházi káplán celebrált, a közösség tagjai szeretetvendégségre hívták meg rászoruló barátaikat, melyet első alkalommal rendeztek meg a közösség új helyi otthonában.

A közösség évről évre szentmisén emlékezik meg azokról a hajléktalanokról, akik az utcán vagy az utcai élet következtében veszítették életüket. Idén Miklós miséjét – amely a pécsi közösség elsőként elhunyt hajléktalan barátjáról kapta nevét – március 18-án a Lyceum templomban Berecz Tibor székesegyházi káplán celebrálta.

A szertartáson a közösség tagjain és segítőin kívül sokan részt vettek azon rászorulók közül, akikkel a közösség szolgálatot végző tagjai heti rendszerességgel találkoznak. A szentmisén felolvasták annak a több mint hatvan embernek a nevét, akik az elmúlt évben hunytak el az utcai élet viszontagságai következtében.

A résztvevők gyertyát gyújtottak a nevek felolvasása után, majd mindenki kapott egy szál virágot és egy-egy szentképet, amely a szervezők szándéka szerint a barátságra és Isten szeretetére hivatott emlékeztetni.

A szentmisét követő szeretetvendégségnek az adta különlegességét, hogy a pécsi Sant’Egidio közösség első alkalommal látta vendégül rászoruló barátait saját otthonában, a Zichy Gyula Alapítvány által fenntartott szociális központban, a Felsőmalom utcában.

A közösség központjában ötven ember fért el egy terítéssel, de mintegy nyolcvanan laktak jól a közösség egy szakács barátja által készített gulyással és az azt követő második fogással, ízes és túrós buktával.

Hírdetés

A szentmisén és a szeretetvendégségen a közösség fiatal magyar és ukrán tagjai működtek közre, segédkeztek az előkészítésben és a felszolgálásban.

Az eddigi ünnepségeket a Pécsi Egyházmegyei Karitasz dísztermében tartották, amely szervezettel a Sant’Egidio közösség szorosan együttműködik, és a mostani ünnep sikerességéhez is hozzájárultak.

Nagy János, a pécsi Sant’Egidio közösség felelőse elmondta, hogy gyakrabban szeretnének szeretetvendégséget tartani, ami azonban anyagi lehetőségeiktől függ. Szolgálatukat adományokból tartják fenn; a közösség nagyon hálás az adakozóknak. Kérik, hogy akik tevékenységüket akár munkájukkal, akár természetben támogatni szeretnék, írjanak a [email protected] e-mail-címre.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Szöveg és fotó: Sant’Egidio közösség

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »