Életének 89., papságának 64. évében, 2025. október 26-án, végső szentségekkel megerősítve elhunyt Groszhardt Ferenc címzetes esperes, tiszteletbeli kanonok, nyugalmazott plébános. Temetését október 29-én, szerdán tartják Szinérváralján. Szentmisét mutatnak be lelke üdvéért, majd a helyi temetőben helyezik örök nyugalomra.
Groszhardt Ferenc 1937. október 4-én született Szinérváralján. Általános iskoláit szülőfalujában, a középiskolát a szatmárnémeti Magyar Líceumban, teológiai tanulmányait a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán és Papnevelő Intézetben végezte.
1961. december 8-án Márton Áron püspök szentelte pappá Gyulafehérváron.
Segédlelkész volt 1962-től Erdődön, 1969-től plébános Nántűn; 1999-től plébánosként szolgált Krasznabélteken, majd 2002-től ismét Nántűn. 2014-ben nyugdíjba vonult, de továbbra is szolgálta a nántűi közösséget, majd idővel a papi otthon lakója lett.
Földi maradványait Szinérváralján, a római katolikus temetőkápolnában ravatalozzák fel, ahol virrasztása október 28-án, kedden 17 órakor kezdődik.
Temetését 2025. október 29-én, szerdán 13 órakor tartják ugyanott, amikor szentmisét mutatnak be lelke üdvéért, majd a helyi temetőben helyezik örök nyugalomra.
Az örök világosság fényeskedjék neki!
Forrás: Romkat.ro
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


