Mindenszentek előestéjén, október 31-én főpásztori szentmisében emlékeztek meg az elhunyt főpásztorokról az egri bazilikában. Ternyák Csaba érsek szentbeszédében rámutatott: mindenszentek ünnepe és halottak napja minden esztendőben alkalom, hogy imádkozzunk elhunyt szeretteinkért és emlékezzünk rájuk.
„Nagy reménység él bennünk, hogy ő, aki az isteni irgalmasság lelkes apostola volt itt a földön, ennek az irgalomnak kiesdője lesz majd a mennyben” – fogalmazott Ternyák Csaba egri érsek szentbeszéde elején. A főpásztor külön megemlékezett Katona István püspök haláláról, akitől november 12-én vesznek végső búcsút.
A temetőkben járva az elmúlásról, a keresztény reményről elmélkedünk, arról a reményről, amelyet „a szentév sajátos módon ajánl figyelmünkbe – mondta homíliájában Ternyák Csaba. – Szent Pál apostol szentleckében elhangzott szavai erről is szólnak:
reménykedjünk hát továbbra is bizalommal.”
A szentekről beszélve sokszor csak azokra gondolunk, akiket az Egyház oltárra emelt. Egyházunk történetében azonban mindig voltak és vannak olyanok, akik vérüket ontották Krisztusért, vagy hősies fokban gyakorolták az erényeket – hangsúlyozta az egri érsek. – A Jelenések könyvében János apostol oly hatalmas sereget látott minden nemzetből, hogy meg sem lehetett számlálni.
Az üdvözültek seregének kórusában ott vannak a névtelen szentek, akik Isten parancsai szerint éltek. Ott vannak elődeink, őseink közöttük. Bennünket pedig az a remény éltet, hogy megnyílik előttünk életünk végén az a kapu, amelyet Jézus Krisztus nyitott a halál falán.
„Amikor elhunyt szeretteinkre emlékezünk, meglátogatjuk sírjukat, ezzel halottaink számára Krisztus feltámadásának örömhírét hirdetjük, s magunkat is megerősítjük ebbe a hitben.
A halottak sírján gyújtott gyertya a remény jele, hogy Krisztus feltámadásában mindannyian részesülünk, s a halál után találkozunk. A nyolc boldogság ígérete az igazi boldogság útját mutatja meg nekünk.
Mindenszentek ünnepének legszebb üzenete, hogy meghívást kaptunk arra, hogy szentek legyünk, helyezzük hát minden reményünket Üdvözítőnkbe, aki
– zárta tanítását a főpásztor.
Az Egri Főegyházmegye főpásztorai a székesegyház altemplomában nyugszanak.
Szöveg: Bérczessy András
Fotó: Federics Róbert/Szent István Televízió
Forrás: Egri Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


