Elhunyt Dominik Duka bíboros, Prága emeritus érseke

Elhunyt Dominik Duka bíboros, Prága emeritus érseke

Dominik Duka bíboros, emeritus prágai érsek és egykori politikai fogoly keddre virradó éjjel, 82 éves korában elhunyt. Ezt a Prágai Érsekség közölte a honlapján – tájékoztat a TASR az iDNES.cz portál alapján.

Dukát a Szent Vitus-székesegyház érseki kápolnájában helyezik örök nyugalomra. A Prágai Érsekség tájékoztatása szerint a temetési szentmisére november 15-én, szombaton 11 órakor kerül sor.

Duka bíboros idén októberben sürgős műtéten esett át, de miután hazai ápolásba engedték, nem sokkal később súlyos állapotban ismét kórházba szállították.

A portál közlése szerint részvétnyilvánító könyvet helyeznek ki kedd déltől (12:00) az érseki palota recepcióján.

Dominik Duka 1943 áprilisában született Hradec Královéban, Jaroslav néven. Érettségi után egy gyárban dolgozott, ahol géplakatosnak tanult. Ezt követően két évet katonai szolgálatban töltött Szlovákiában, Nagyszombatban. „Nagy szerencsém volt, hogy politikailag megbízhatatlan személyként például a Kovosmalt gyárba jártam, így kapcsolatom volt a hétköznapi munkásélettel” – emlékezett vissza erre az időszakra az iDnes.cz-nek adott 2018-as interjújában. Hozzátette, hogy szlovákiai tartózkodása alatt számos ottani jelentős személyiséggel is találkozott, köztük például Dominik Tatarka íróval.

A katonai szolgálat után Duka Litoměřicében kezdett teológiát tanulni. 1968 januárjában vették fel a domonkos rend titkos noviciátusába, ekkor vette fel a Dominik szerzetesi nevet. 1970 júniusában szentelték pappá.

Kezdetben határ menti plébániákon szolgált, de 1975-ben elvesztette az akkor szükséges állami (működési) engedélyt. A domonkos rendben végzett tevékenységéért börtönbe került. Ott találkozott más politikai foglyokkal, például a későbbi elnökkel, Václav Havellel, Jiří Dienstbierrel és más chartistákkal. Szabadulása után 1989-ig a plzeňi Škoda-művekben dolgozott.

Hírdetés

A bársonyos forradalom után Olomoucban tanított biblikus tanulmányokat, a domonkosok elöljárója lett, 1998-ban pedig II. János Pál pápa hradec králové-i püspökké nevezte ki. 2010-től volt prágai érsek, 2012-ben pedig bíborossá nevezték ki.

2022-ben Ján Graubner váltotta őt a Szent Adalbert-trónon.

Duka számos díj és kitüntetés birtokosa volt. Ezek közül a legmagasabb az I. osztályú Fehér Oroszlán érdemrend, amellyel 2016-ban Miloš Zeman akkori elnök tüntette ki.

A portál szerint az utóbbi hónapokban is aktív volt. 2025 áprilisában tagja volt annak a delegációnak, amely Csehországot képviselte a Vatikánban Ferenc pápa temetésén.

Ugyanazon év júliusában a nyugat-szlovákiai Nyitrán prédikált a Cirill és Metód-búcsún, amelyet Robert Fico kormányfő kormánya szervezett. Prédikációjában Duka bocsánatot kért a szlovákoktól azokért a csehekért, akik kioktatják őket a demokráciáról és a szabadságról – írja az iDnes.cz.

2025 szeptemberében a prágai Týn-templomban gyászmisét celebrált a meggyilkolt amerikai konzervatív aktivistáért, Charlie Kirkért. Korábban más ismert személyiségekért, például Karel Gottért, Václav Havelért és egyik elődjéért, Josef Beran bíborosért is mutatott be gyászmisét.

teraz.sk

Nyitókép forrása: SITA/Viktor Zamborský


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »