Elhunyt Demján Sándor

Elhunyt Demján Sándor

A filantrópiájáról híres üzletember 74 éves volt.

A család tájékoztatása alapján, a Gránit Pólus Csoport mély megrendüléssel tudatja mindazokkal, akik barátai, üzletfelei, tisztelői voltak, hogy Demján Sándor 2018. március 26-án hétfőn, életének 75. évében elhunyt.

Demján Sándor 1943. május 14-én született Börvelyen. Szakmai karrierjét 1965-ben, a Fejér Megyei ÁFÉSZ-nál kezdte. 1973-ban ő indította el a Skála áruházláncot, 1986-ban megalapította a Magyar Hitelbankot. Nevéhez fűződik a Gránit Pólus Csoport, a Gránit Bank, a TriGránit Csoport megalapítása, valamint a 2003-ban létrehozott Prima Primissima Díj.

Budapest városfejlesztésében betöltött kiemelkedő munkásságáért 2003 óta Budapest díszpolgára. A hazai kultúra támogatásában, valamint a rászorulók felkarolásának érdekében végzett önzetlen munkájának eredményeként az Emberi Méltóságért kitüntetésben részesült. Érdemei elismerése mellett, Magyarország kormánya 2013-ban a Magyar Érdemrend nagykeresztjével tüntette ki.

Demján Sándor, a Gránit Pólus Csoport alapító elnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ügyvezető elnöke, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke volt.

forrás: Híradó.hu

The post Elhunyt Demján Sándor appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »