Elhunyt Csanda Endre, Érsekújvár korábbi polgármestere

Elhunyt Csanda Endre, Érsekújvár korábbi polgármestere

Október 23-án 75 éves korában elhunyt Csanda Endre mérnök, közgazdasági szakember, aki a rendszerváltást követően három választási időszakon át egy nehéz, átmeneti időszakban állt független polgármesterként Érsekújvár élén a magyar pártok támogatásával.

Szakértelme közismert volt, pénzügyi osztályvezetőként a rendszerváltás előtt a Járási Nemzeti Bizottságon dolgozott. A fordulatot követő években, amikor sok helyen tanulták az önkormányzatiságot, sokan fordultak hozzá segítségért, tanácsért a környező települések önkormányzati vezetői közül.

Csanda Endre 1948. január 23-án született Kisújfalun, az 5. osztálytól kezdve Köbölkúton tanult, majd közgazdasági középiskolai és egyetemi tanulmányokat végzett.

Hírdetés

1990-ben választották Érsekújvár polgármesterévé. Éveken át volt az érsekújvári Czuczor Gergely Magyar Tannyelvű Alapiskola szülői szövetségének elnöke. 1995 és 1999 között a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségében (ZMOS) az első alelnöki tisztséget is betöltötte, itt szerzett érdemei elismeréseként 2021-ben, a szövetség megalakulásának 30. évfordulója alkalmából kitüntetésben részesült.

Érsekújvár fejlesztéséért végzett szakmai munkáját 2018-ban polgármesteri díjjal köszönték meg az utódok. 

Az érsekújvári lakosok mindig szeretettel fognak emlékezni Csanda Endrére, szívükbe zárták a segítőkész, kitűnő szakembert. Isten nyugosztalja békében!


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »