Elhunyt Claude Brasseur francia színész

Elhunyt Claude Brasseur francia színész

Elhunyt Claude Brasseur francia színész. A Sokat akar a szarka, a Házibuli és a Kemping című filmek sztárjának halálhírét kedden ügynöke jelentette be.

A 84 éves korában elhunyt Brasseurt sok néző egyik legnépszerűbb filmjéből, az 1980-ban készült Házibuliból ismerte.

Hírdetés

Claude Brasseur 1936-ban született Párizsban. Már az ötvenes évektől színházban szerepelt, majd filmezni kezdett. Jean-Luc Godard Külön banda című, 1964-ben bemutatott filmjével tűnt fel. Több mint hatvanéves pályafutása alatt mintegy 150 filmben és televíziós produkcióban szerepelt.

A Házibuli és A házibuli folytatódik című vígjátékok sikere után, amelyekben Sophie Marceau apját játszotta, 1986-ban a Pokolraszállás című drámában ismét együtt szerepeltek, a filmben a fiatal színésznő alkoholista férjét alakította. A Sokat akar a szarka… című vígjáték mellékszereplőjeként 1976-ban nyerte el először a César-díjat, három évvel később pedig a Rendőrök háborúja című filmben nyújtott játékáért megkapta a legjobb színésznek járó César-díjat is.

Calude Brasseur a hatvanas években tagja volt a francia bobcsapatnak, 1983-ban pedig a Párizs-Dakar rallyt is megnyerte Jacky Ickx autóversenyzővel együtt.  


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »