Elhunyt Bata Irén M. Zsófia OCist nővér

Elhunyt Bata Irén M. Zsófia OCist nővér

A Ciszterci Nővérek Regina Mundi Apátsága megrendülten, de Isten akaratát elfogadva búcsúzik Bata Irén M. Zsófia OCist nővértől, aki 2026. január 24-én éjjel, életének 96., fogadalmának 66. évében megtért Teremtőjéhez.

Bata Irén 1930. május 1-én született Bácskában, Magyarkanizsán. Elemi osztályait szerb iskolában végezte, majd a közelben lévő Kalocsai Iskolanővérek által fenntartott polgári iskolában tanult. 14 évesen azzal a szilárd elhatározással állt elő, hogy ő iskolanővér akar lenni. Így szülei aggodalma ellenére, de a beleegyezésükkel a Kalocsai Iskolanővérek anyaházába ment Kalocsára továbbtanulni, majd novícia lett. Nemsokára az országhatárokat lezárták, s ő 14 évig nem láthatta szüleit. Így a szerzetesrendek feloszlatásakor egyik budafoki rendtársa, Horpácsi Erzsébet és annak családja fogadta be. Sorsuk összefonódott és együtt keresték tovább, hol és milyen módon tudnának újra szerzeteséletet élni. Ketten együtt jelentkeztek a Ward Mária Hitoktató Képzőbe Budapesten, ahol megismerték Naszályi Emil atyát, mint morálteológia tanárát. Tőle, illetve a szintén ott tanuló Punk M. Gemma elöljárótól hallottak a titokban élő Regina Mundi közösségéről, ahova mindketten jelentkeztek és 1956-ban fel is vették őket.

1958-ban öltözött be a ciszterci rend fehér ruhájába és védőszentjéül Boldog Zsófia ciszterci apátnőt kapta. 1962-ben tett örökfogadalmat. Mély lélekkel igyekezett patrónusának erényeit követni, aki sokszor tartózkodott a templomban az Úr előtt. Ő is naponta többször betért szentségimádásra, akár csak öt percre, de nagyon lelkiismeretesen és szerető buzgalommal igyekezett szívét Isten jelenlétében tartani. Sekrestyés szolgálatát több évtizeden át nagy pontossággal és odaadással végezte, és készséges segítője volt az oltárnál szolgáló, idősödő Emil atyának.

Fegyelmezettsége példaadó volt az engedelmességben, a szerzetesi élet szabályiban és feladataiban. Szívesen vállalt áldozatokat, s engedelmeskedett akkor is, ha ez számára egyáltalán nem volt könnyű. Megbízhatósága és lelkiismeretessége révén Gemma apátnő egyre több feladatot bízott rá. A sekrestyés szolgálat mellett a könyvelést, a lelkigyakorlatozó csoportok fogadását, a vendégházak rendben tartását végezte, majd végül mint subpriorissa állt biztos támaszként az elöljáró mellett. Kedvességével és humorával sok vendégnek közvetítette Isten országának örömét, a szerzetesélet szépségét, és hiteles életével tett tanúságot az egészen átadott élet igazi értelméről.

Nagyon szerette és tisztelte az alapító Emil atyát és Gemma apátnőt, s feltétel nélkül adta oda életét a Regina Mundi közösségének szolgálatára. Az elnyomás évei alatt is szeretetből és szabadon őrizte szívében a közösség létének titkát és szó nélkül lemondott mindarról, ami másodlagos volt emellett.

A szent zsolozsma és a hajnali imádság különösen fontos volt számára, egészen mély lelkülettel fogta fel monasztikus létének imádását és közbenjáró szolgálatának felelősségét. Nagyon szerette a zsolozsma kezdő imádságát: „Jöjjetek imádni az Urat!” Lélekben kitárt karokkal hívta az egész világot a minket szerető Teremtő Isten imádására és nagy lelkesedéssel buzdította erre a fiatalokat is. A hajnali óracsörgéskor ezzel a felszólítással kezdte minden napját: „Zsófia! Fel, szolgálatra!” És amint a kerengőbe ért, első útja rögtön a templomba vezetett, ahol Isten előtt meghajolva, szívét kitárva szeretetből újra és újra felajánlotta önmagát: „Itt vagyok Uram a Te szolgálatodra!”

Hírdetés

Szelíd türelemmel fogadta el testének lassú gyengülését. Békével és csendes megelégedettséggel viselte az időskor és a betegségek terheit, míg végül 2026. január 24-én éjjel visszaadta életét Teremtőjének.

Fogadja őt jóságos irgalmába Istenünk, és hűséges szeretetét koronázza meg az igazak jutalmával!

Deo gratias!

Bata Irén M. Zsófia OCist nővér földi maradványait január 27-én helyezték örök nyugalomra Érden, a temetésen elhangzott búcsúztató beszéd IDE kattintva olvasható.

Forrás: Ciszterci Nővérek Regina Mundi Apátsága

Fotó: Merényi Zita (kiemelt kép); Ciszterci Nővérek Regina Mundi Apátsága

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »