Elhunyt a soul nagyasszonya

Elhunyt a soul nagyasszonya

Hatvanéves korában, pénteken életét vesztette a népszerű soul-énekesnő, a Dap-Kings hangja – számolt be róla a New York Times. Sharon Jones hasnyálmirigy-rákja tavaly újult ki. Halálát sajtósa, Judy Miller Silverman erősítette meg. Mint mondta, Jones-t szerettei, és a Dap-Kings tagjai vették körbe, mikor távozott.

A soulénekesnő nyáron, a kemoterápia alatt is folytatta a koncertezést. Mindezt annak ellenére, hogy neuropátiás tüneteket észlelt a lábaiban, így nehezített volt már a színpadi mozgása is. Ennek ellenére kitartott. „Az én terápiám, hogy kimegyek a színpadra” – jelentette ki a New York Times-nak júliusban adott interjújában. Hozzátette, érzi jelenleg az erőt magában a folytatáshoz.

Hírdetés

Túl idősnek és túl feketének találták

Jones a szegregáció által sújtott délen született, a kiégett Bronxban nőtt fel, igazán ismertté pedig negyvenes éveiben vált. Elmondása szerint karrierje ekkor sem alakult könnyen, a zeneipari fejesek jó része „túl alacsonynak, túl kövérnek, túl feketének és túl idősnek” találta. Először így fegyveres őrként dolgozott Wells Fargóban, közben pedig egy esküvői zenekarban, a Good N Plenty-ben énekelt. Fiatalkora egyébként a templomi gospelkórusban érte őt.

Aztán találkozott a Bosco Mannként ismert Gabriel Roth producer-dalszövegíróval, aki segített beindítani a karrierjét. Első dala, a Damn It’s Hot 1996-ban jelent meg a Desco Recordsnál. Roth egyben megalapította a soult és funkot kiadó brooklyni Daptone Records-t, és a Dap-Kings zenekart is vezette. Jones első nagylemeze, a Dap Dippin’ with Sharon Jones and the Dap-Kings 2002-ben jelent meg. Ezt aztán még négy stúdióalbum, és két válogatás követte.

A Dap-Kingsszel közösen egy Grammy-jelölést is begyűjtött tavaly a Give The People What They Want albummal. Az énekesnő élőben fellépett többek közt Lou Reed-del, Phish-sel, Michael Bubléval és David Byrne-nel. 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »