Elhunyt a Magyar Rádió legendás rendezője

Elhunyt a Magyar Rádió legendás rendezője

Életének 84. évében elhunyt Vajda István, Balázs Béla-díjas és a szinkronszakma életműdíjával kitüntetett szinkron- és hangjátékrendező, számos nívódíj tulajdonosa, a Pannonia Filmstúdió, a Magyar Rádió és más műhelyek egykori munkatársa, a magyar szinkronizálás aranykorának kulcsfigurája – tudatta a család.

Mint írták, Vajda István magyartanári diplomájának megszerzése után 1961-ben lépett be a Pannonia Stúdióba, 1969-től dolgozott szinkronrendezőként. Több mint ezer film, sorozat és animáció magyar változatát rendezte. Nevéhez olyan legendás munkák fűződnek, mint az Édes élet, a Négyszáz csapás, A hetedik pecsét, valamint a Mephisto, a Redl ezredes, a Hanussen és A napfény íze című filmek magyar szinkronja.

Hangrendezőként és zenei alkotótársként vett részt Jankovics Marcell János vitéz című rajzfilmjének elkészítésében, a Fehérlófia zenei aláfestésének kialakításában – általa felépített, egyedi, dinamikus és kifejező elektronikus hang- és zenei világot teremtve. A Fehérlófia 45 év utáni világsikeréhez hozzájárulnak a páratlan effektek, a „leit motívok” matematikai pontosságú ismétlése – írták.

Hírdetés

A Magyar Rádió rendezőjeként több mint száznegyven hangjátékot, adaptációt és dokumentumjátékot készített.

„Pedig én jó anya voltam” címmel színdarabot is írt, amelyet 2007 óta folyamatosan játszanak.

„Halálával a művészvilág egyik meghatározó alakját, kivételes tehetségét és szeretett egyéniségét veszítettük el” – tudatta a család.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »