Elhunyt a libertáriusok magyar származású vezéralakja

Elhunyt a libertáriusok magyar származású vezéralakja

Tibor R. Machan Budapesten született, 1953-ban családjával disszidált, majd filozófus lett Amerikában.

Pénteken hetvenhét éves korában elhunyt az amerikai libertáriusok egyik vezéralakja, Tibor R. Machan – számolt be a hírről a Reason.

Az amerikai libertáriusok lapjának kvázi társalapítójaként is ismert Machan 1939-ben született Budapesten, tizennégy éves volt, amikor családja disszidált az ötvenhatos forradalmat megelőzően, 1953-ban. Az Egyesült Államokba 1956-ban érkeztek meg, itt filozófiát tanult a New York-i Egyetemen, majd a Kaliforniai Egyetemen doktorált.

Hírdetés

1970-ben egy háromfős csoport tagjaként vásárolta fel a Reasont (amely két évvel korábban indult), amelyet az Egyesült Államok vezető libertárius folyóiratává tettek – két évig szerkesztette is a lapot. Üzleti etikát és politikai filozófiát oktatott a világ számos országában, emellett több alapítványban és agytrösztben is munkát vállalt, és több mint egy tucatnyi könyvet írt.

Elutasította, hogy a libertarianizmus szélsőjobboldali vagy szélsőbaloldali nézetrendszer lenne, szerinte csupán a személyes szabadságról szólt, amíg azt békésen juttatják érvényre. Tibor R. Machan minarchista volt, azaz abban hitt, hogy minél kisebb beleszólása van az államnak az emberek életébe, annál jobb.

A filozófus Reasonben megjelent cikkeit itt lehet böngészni. Sok írása még nem olvasható online, de a lap azt ígéri, folyamatosan feltöltik majd cikkeit az archívumba. Itt pedig Kész Zoltán későbbi független országgyűlési képviselő 2012-es interjúját olvashatják Machannel a Kapitalizmus blogon.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »